Indián mesék Cseh Tamástól

A Meseszínház idén ősszel meghívást kapott Kecskemétre, a Magyarországi Bábszínházak Találkozójára. Milyen volt az indián mese fogadtatása?
Ezen a nagy múltú fesztiválon ott van a magyarországi bábos szakma színe-java. Határon túli produkciót eddig még nem hívtak meg a fő programba, ezért is megtisztelő, hogy bemutathattuk ott ezt az előadást, és minket is értékelt a zsűri. Már a megnyitón nagyon kellemes meglepetésben volt részünk. Fekete Péter kulturális államtitkár ugyanis Cseh Tamás tomahawkjával jelent meg a színpadon, vagyis remek reklámot csinált az előadásnak. A kollégáktól pedig aprólékos, hozzáértő véleményeket kaptunk, ami nagyban segíti a munkánkat. A májusi bemutató óta több mint hússzor játszottuk ezt a mesét gyerekközönség előtt, nemrég a kassai Thália Színházban három bérletes előadásunk volt, az alsó tagozatosok mellett az óvodásokat is beterelték rá. Persze, minden korosztály mást és mást raktároz el a látottakból. A három-négyévesek azt élvezik, hogy szól a zene és mozognak a bábok a színpadon, a nagyobbacskák már a történetet is tudják követni, és láttunk a nézőtéren ötödikeseket is, akik szintén nem unatkoztak. Azért ajánljuk ötéves kortól az előadást, mert a kisebbek számára hosszú az egyórás játékidő, ők fél órára vannak programozva, ennyi ideig tudnak figyelni. 

Játszanak még egyáltalán indiánosdit a mai gyerekek?
Nem. Ami a mi gyerekkorunkban alapjáték volt, az mára teljesen kiveszett. Ők már azt sem tudják, ki az a Winnetou. Viccesen úgy is mondhatnám, azért is csináltuk az előadást, hogy megmutassuk a mai gyerekeknek, hogyan játszottunk mi. De azt is meg akarjuk mutatni, hogy az indián kultúra jóval több a fejdíszben szaladgálástól. Ez sokrétegű előadás, komoly és erős mondanivalóval. Valójában egy teremtéstörténetre épül. Számunkra arról szól, hogy minden körülmények között, mindenféle eszmék kereszttüzében, mindenféle családban és világban lehetőségünk van megteremteni a saját kis világunkat. A homokozótól egészen a felnőttkorig. Csak rajtunk múlik, hogy megtesszük-e. És a mi keresztény-zsidó kultúrkörben cseperedő gyerekeink most azt is láthatják, hogy létezik egy másfajta teremtéstörténet is, de ott is ugyanazok az értékek fontosak. Egy mesének persze nem az a feladata, hogy helyettesítse a neveléskultúrát, és a gyerekeknek különböző a befogadóképességük. Bennem például élénken élnek a nagyapám meséi, a mellettem felnövő unokatestvérem viszont nem annyira emlékszik rájuk. Szóval, ha megmarad a kis nézőkben ez a történet, már adtunk nekik valamit. 

A másik szereplő, Czakó József Németországból pendlizik az előadásokra. Ő korábban már szerepelt a Meseszínházban, de csak zenészként. Miért döntöttek úgy, hogy ezúttal bábosként is jelen legyen?
Ő is rajong az indián kultúráért, és szerintem hasonló alkat, mint Cseh Tamás. Kisgyermek korunk óta ismerjük egymást, már ötödikben ő tartott nekünk előadást az indiánokról. Tőle tudtam meg például azt is, hogy Winnetou egy Európában kitalált alak, valójában sosem létezett. Cseh Tamáshoz hasonlóan Czakó József is sok mindent ki tud fejezni zenével, számomra ő a világ legjobb mesezenésze. Nincs az a hangszer, amit ne tudna megszólaltatni. A mesezenész abban különbözik a hagyományos zenésztől, hogy képes megtalálni a közös hangot a gyerekekkel, és teljesen az előadás szolgálatába állítani a zenét. Valahogy úgy, mint a bábszínész, aki a hagyományos színésszel ellentétben a báboknak adja át a saját egyéniségét. Már régebben megígértem neki, hogy egyszer műsorra tűzünk egy indián mesét, és abban ő is szerepet kap. Amellett, hogy remek zenéket írt a darabhoz, a bábokkal is megtanult bánni, pedig ebben az előadásban négyféle bábtechnikát használunk. Így különböztetjük meg egymástól a négy mesét, amelyek külön fejezeteket alkotnak, ám kapcsolódnak is egymáshoz. 

Mennyire van jelen Cseh Tamás ebben az előadásban?
Köztudott róla, hogy nyaranta a Bakonyban társaival együtt indiánként élt, a dalai viszont inkább a városi lét problémáiról, helyzeteiről szólnak. Nehéz volt közös pontokat találni, olyan dalokat, amelyek beleférnek ebbe a mesébe. Három ilyet találtunk, végül egy maradt, a Gyerekkorom. Egyébként meg ő fordította és adta közre ezeket az indián meséket, amelyek a Méry Ratio kiadó gondozásában jelentek meg könyvalakban, és amelyekhez a fia, Cseh András rajzolt illusztrációkat. Az előadás díszletét ezek alapján készítette Grosschmid Erik. A dramaturg Boráros Milada volt, ő gyúrta egybe a négy történetet. Örömmel mondhatom, hogy máris sok meghívást kaptunk, csak győzzünk valamennyinek eleget tenni.