II. Erzsébet is kitüntette

 

Nurejev, Barisnyikov, Godunov a legnagyobb titokban tervezte szökését. Vártak a legmegfelelőbb pillanatra, hogy a Kirov vagy a Bolsoj társulatának nyugati vendégszerepléseiről hazaindulva, a kinti repülőtéren hozhassák meg végső döntésüket: „Dosszvidanyija Russzija!” Irek Muhamedov, aki pár nappal ezelőtt a budapesti Rudolf Nurejev Nemzetközi Balettverseny zsűrijének elnöke volt, botránymentes zónán sétált be Londonba, a Royal Ballet társulatába. Épp harmincévesen. Döntésével nem is nagyon foglalkozott a világsajtó, inkább csak a szakmai lapok méltatták addigi alakításait. Basilját a Don Quijotéban, Conradját A kalózban, Colinját A rosszul őrzött lányban. A Kazanyban született (ma már kettős, angol-orosz állampolgárságú) táncos ezeket a szerepeit már pályája legelején, a Moszkvai Klasszikus Balett társulatában megkapta, onnan lépett át 1981-ben a Bolsojba, ahol az ott töltött kilenc év alatt vezető táncosként a balettirodalom legjelentősebb figuráit ölthette magára. Rettegett Ivánt, Rómeót, Spartacust, Petruskát, Cyranót. Még mielőtt Londont választotta volna, a Párizsi Opera Csipkerózsikájának Hercegeként Nyugaton is letette névjegyét. Moszkvában a legjelesebb orosz koreográfusok egyikének, Jurij Grigorovicsnak a múzsája volt, Londonban Kenneth MacMillan nyitott előtte új perspektívákat. Otthon a klasszikus repertoár épült rá, angol koreográfusa modern baletteket komponált számára. Neki adta a Manon és a Mayerling főszerepét, őt álmodta meg a Júdásfában, de a Három nővér Versinyinét is benne látta meg a Téli álmokban. Abban az előadásban, amelyet a New York-i Metropolitanben is Irek Muhamedov adott el. Magánemberként és alkotó művészként a teljes szabadságot élhette meg a világ egyik legjobb drámai táncosának titulált „tatár herceg”. Mert sem A hattyúk tava, sem a Diótörő, sem a Giselle Hercege nem kerülhette el. Alakításaiért a legrangosabb elismeréseket (A világ legjobb táncosa, a Dance and Dancers angol tánclap Az év táncosa díja, Benois de la Danse, Nizsinszkij-díj) gyűjtötte be. Angliai kitüntetéseinek egyikét II. Erzsébet királynő nyújtotta át neki. Muhamedov elmondhatja, amit csak a legnagyobbak mondhatnak el: felért a csúcsra, annak is a legmagasabb pontjára. Eltáncolta Balanchine híres Apollóját és Tékozló fiúját, de Twyla Tharp és Kim Brandstrup is dolgozott vele, előbbi a Mr. Wordly Wise, utóbbi az Othello címszerepét bízta rá. Muhamedov egyetlen alakításában sem okozott csalódást. Férfias megjelenésével, karizmatikus egyéniségével, határtalannak tűnő erejével, virtuóz technikájával mindenkit lenyűgözött. Ha forgott, fehér fénycsóvává változott a teste. Ha ugrott, úgy tűnt, ülve marad a levegőben. Ha egy helyben állt, akkor is azt az érzetet keltette, hogy táncol. Teste ma is erőtől duzzad, léptei ma is könnyedek, elegánsak, pedig már csak kivételes alkalmakkor táncol. Ljubljanában művészeti igazgatója a Szlovén Nemzeti Balettnek. Londonban pár évig saját együttese is volt, Athénban igazgatóként, Varsóban koreográfusként dolgozott. „Mindig a nagy, cselekményes baletteket szerettem, a drámai történeteket. Ha folyt a vér a színpadon – mondja kacagva. – Táncolnék én ma is megállás nélkül, de az eszem és a szívem azt súgja: »Tudja már a világ, hogy jó vagy, ne hajtsd magad!« A testemtől is azt hallom: »Nyugi, nyugi, nyugi!« Londonban volt olyan nap, hogy három darabban léptem közönség elé, és másnap sem pihenhettem. A balettrúdnál nincs hűségesebb szerető.” Nyitott, közvetlen ember. Sikerei magasra repítették, mégsem szállt el magától. Higgadtan gondolkodik, megfontoltan cselekszik. Felesége van, két gyereke, példás családi életet él. Nem égetett fel maga mögött egyetlen hidat sem. „Történhetett velem bármi, azt mindig jóra tudtam fordítani” – mondja, s látom a szemében, ezzel ma sincs másképpen.