Horrorfilm vette át az észak-amerikai kasszasikerlista vezetését

<p>A Démonok 2. című horrorfolytatás vette át a hétvégén az észak-amerikai kasszasikerlista vezetését: a filmre 40,4 millió dollárért váltottak jegyet a nézők.</p>

A Warner Bros. filmjében ismét Vera Farmiga és Patrick Wilson nyomoz paranormális jelenségek után. Az első epizód, amelyet 2013-ban mutattak be, ugyancsak James Wan rendezésében, hajszálnyival jobban debütált, és globális forgalmazása végül 319 millió dolláros bevétellel zárult. A második helyet a Warcraft: A kezdetek című, videojátékból született látványos produkció szerezte meg 24,4 millió dolláros bevétellel. A Universal és a Legendary stúdió együttműködésével 160 millió dollárból készült film az Amerikán kívüli piacon eddig 185,8 millió dollárt hozott.    A Szemfényvesztők 2. című Jesse Eisenberg, Mark Ruffalo és Woody Harrelson főszereplésével forgatott produkció 23 millió dolláros  jegyeladással mutatkozott be Észak-Amerikában. Az eredeti film premierhétvégéjén majdnem 30 millió dollárral kezdett, és összbevétele végül elérte a 351,7 millió dollárt.    A Tini Nindzsa Teknőcök 2. - Elő az árnyékból, amely az elmúlt hétvégén még a kasszasikerlista élén végzett, ezúttal péntektől vasárnapig 14,8 millió dollárt  keresett a mozikban. Az X-Men: Apokalipszis pedig 10 millió dollárral lett ötödik a hétvégi amerikai toplistán.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?