Holnap este tartják a Grammy-gálát

fff
Las Vegas |

Olivia Rodrigo, a BTS és Billie Eilish is fellépnek a díjátadón, melyet idén is halasztottak a pandémia miatt – két hónappal az eredetileg tervezett időpontot követően tartják és első alkalommal Las Vegasban. Kanye West nem lép majd fel, csupán a díjra esélyesként vesz részt a gálán. Vasárnap este, azaz közép-európai idő szerint hétfő hajnalban osztják ki az arany gramofonokat.

A leginkább kiélezett harc a két fiatal énekesnő, Olivia Rodrigo és Billie Eilish között zajlik majd, akik egyaránt hét-hét jelölést kaptak. Sokak szerint Rodrigo tavaly májusban debütáló albuma, a Sour, mely a könnyűzenei ipar elmúlt évének egyik legnagyobb dobása volt, elviheti a négy főbb díjat is – ez utoljára pont Billie Eilish-nak sikerült 2020-ban.

A legnagyobb várakozás azonban Jon Batiste nevét övezi. A New Orleans-i származású jazz-, blues- és rockzenész és zeneszerző a nagy meglepetése lehet ennek a gálának, hiszen, bár kapott már Oscar-díjat film- zenéért (mégpedig a 2020-as Lelki ismeretek című animációs produkció zenéjéért), Batiste nem tartozik a könnyűzene világának szupersztárjai közé, akiket az Amerikai Lemezakadémia hagyományosan kitüntet a figyelmével. We Are című albuma márpedig a legtöbb, tizenegy jelölést zsebelhette be, és a zenei mezőny egyik legizgalmasabb színfoltja. Jus- tin Bieber, Doja Cat és H.E.R nyolc-nyolc jelöléssel sorakoznak Batiste mögött, míg az énekes-rapper Lil Nas X öt jelölést kapott, köztük az év albuma díjára is esélyes.

Az este programját természetesen már hónapok óta tárgyalják a szervezők az előadókkal, és a teljes műsor már hetekkel a gála előtt összeáll. Mostanra tudjuk, hogy Olivia Rodrigo, a BTS, Billie Eilish és Lil Nas X is fellépnek majd, és azt is, hogy Kanye West nem. Az énekes menedzsere és producere szerint a szervezők pár nappal ezelőtt közölték a rapper stábjával, hogy mégsem számítanak az előadó produkciójára a díjátadón: a döntést a sztár közösségi médiában való problémás viselkedésével indokolták. Az Instagram ugyanis 24 órára leállította Kanye West profilját, miután olyan videót töltött fel, melyben gúnyt űzött volt felesége, Kim Kardashian élettársából, Noah Trevorból, ezzel sértve a közösségi média gyűlöletbeszédre vonatkozó szabályait. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?