Hollywood esete a mélylélektannal

A tendenciát nagyon jól megfigyelhetjük a Marvel-féle képregényadaptációkban és a Daniel Craig főszereplésével készült legújabb James Bond-filmekben – nem utolsósorban azért, mert a filmtörténet bőséggel kínálja azokat az előzményeket, amelyekkel ez az újfajta karakterábrázolás összevethető. Szuperhősökből emberek Batman először 1939 májusában bukkant fel képregényben. Népszerűsége gyorsan nőtt, 1943-ban már önálló, 15 részes filmsorozattal büszkélkedhetett, majd egyre több – igaz nem különösebben színvonalas – filmben tűnt fel a Denevérember. Tim Burton 1989-ben rendezte meg a Batman – A Denevérember című mozit, amely a leginkább emlékeztet a mai, realisztikusabb, komor tónusú képregény-adaptációkhoz. Nem véletlen, hogy nem is olyan régen így nyilatkozott a filmmel kapcsolatban: „Mikor megcsináltam a Batmant, az volt az első sötét hangulatú képregényfilm. Most már mindenki sötét és komoly szuperhős-filmet akar készíteni. Azt hiszem, ezt a trendet én teremtettem.” Ez ebben a formában azért túlzás, az viszont igaz, hogy Christopher Nolan is sokat merített Burton filmjeiből. Arról a Christopher Nolanről van szó, aki 2005-ben elkészítette a Batman: Kezdődik című filmet, melynek hatására gombamód elszaporodtak a komor, saját kísérteteikkel küzdő hősök Hollywoodban. Épp ezért inkább őt tekinthetjük e trend megteremtőjének. Már a Nolan rendezte Batman-trilógia felütése is sokkal emberibb, mint a korábbi adaptációkban: Bruce Wayne elmegy szülei gyilkosának a tárgyalására, hogy megölje a tettest, hogy elégtételt vegyen, csillapítsa a kínt, ami gyerekkorától emészti. A gyilkossal azonban valaki más végez. Mivel megfosztották a bosszútól, már nincs egyetlen személy, akire a haragját irányíthatná, célpontnak marad a bűnözés. Mert a fájdalom, a gyűlölet, a tenni akarás már annyira beleégett a fiatal Bruce-ba, hogy vagy a bűn eltörlője lesz, vagy belehal. Nincs középút. Így születik meg Batman. Ez a karakterközpontúság aztán szépen végigkíséri a trilógia mindhárom filmjét. Főgonoszként ugyan felbukkannak a Denevérember jól ismert ellenfelei – Madárijesztő, Joker, Bane –, de Batman mindvégig a saját démonaival küzd leginkább; újra és újra önmagában kell lejátszania, mennyit ér, meddig ér az elszántság, a kitartás, az erkölcs, a hit és a remény. Nolan Batman-filmjeit sokan próbálták másolni, Vasember és Amerika Kapitány alakját is igyekeztek valóságosabbra rajzolni az alkotók. Vasembert Shane Black rendező próbálta emberszerűvé tenni – már amennyire egy szuperpáncélba bújt, dúsgazdag playboynál ez elképzelhető. A Vasember 3-ban Tony Starkot poszttraumatikus stressz kínozza, álmatlanságban szenved, és attól retteg, hogy nem tudja megmenteni a szeretteit. Az Amerika Kapitány második részében elsősorban a történet vált realisztikussá az által, hogy reflektált az NSA lehallgatási botrányára. A lecsupaszított titkos ügynök Batman és James Bond figurája bizonyos értelemben hasonló: egyiknek sincsenek szuperképességei, mindketten az eszükkel, a bátorságukkal és különböző szuperkütyükkel harcolnak a gonosz ellen. Ráadásul mindkettőjük gyerekkorát beárnyékolja egy súlyos családi tragédia. James Bond először 1962- ben ivott a vásznon vodka-martinit, az első színész, aki őfelsége titkos ügynökének a bőrébe bújt, Sean Connery volt. Utána George Lazenby, Roger Moore, Timothy Dalton, Pierce Brosnan és Daniel Craig következett. 2006-ig Bond alapvetően laza figura volt, aki bal karjával a világ leggyönyörűbb nőit szorította magához, jobb kezében pedig fegyvert vagy valamilyen trükkös apróságot tartva mentette meg a világot. Ezt a lazaságot a Roger Moore és Pierce Brosnan főszereplésével készült filmek járatták csúcsra: az általuk megformált Bond már-már eltúlzott karikatúraként hatott. 2006-ban aztán a Casino Royal mindent megváltoztatott: egy új Bond-korszak kezdődött, amelyben teljesen lecsupaszították a főhőst. Eltűntek a túlrajzolt jellemvonások és a csodafegyverek. Maradt az ember, Daniel Craig alakításában, akinek szívesen elhisszük, hogy semmilyen terroristától nem riad meg, ugyanakkor a lelkét kikezdték a saját démonai. A Craig-féle, komorra hangolt Bond-széria eddigi tetőpontja a Sam Mendes által rendezett Skyfall, amelyben ügynökünket megtörik, összezúzzák, hogy aztán szinte hamvaiból feltámadva megküzdjön lelke árnyaival, és – legalábbis egy időre – valamiféle békére leljen. Ebben a filmben Bond vérzik és szenved, korántsem az a tökéletes szuperügynök, akit az elmúlt 50 évben megismertünk. Persze, ahogy a sötét Batman, úgy a marcona James Bond is mulandó. Ma még ezt a fajta karakterrajzot másolja Hollywood, de a trend nem fog örökké tartani. Előbb-utóbb visszatér a kevésbé komor Denevérember és a bohókás, laza Bond is. Mert minden változik, így a filmipar és a nézői elvárások is.