Hexameterek nélkül

Akhilleusz, a szőke félisten, Brad PittFotó: ContinentalfilmIgen, fanyalogni lehet, hogy a német származású rendező, Wolfgang Petersen mozija nem a trójai háború történetének hiteles filmváltozata. Persze hogy nem az! A Trója egy hollywoodi szuperprodukció: nagyszabású kosztümös kalandfilm mesterien felépített történelmi kulisszák közé helyezve, izzó szerelmi vonallal fűszerezve. Szemet gyönyörködtető látvány, szívet facsaró romantika, kemény férfias küzdelem, barbár csihi-puhi, fröcsögő vér – (film)eposzba illő káprázatos elemekkel dúsított mese, ahogy Hollywoodban már a csapból is folyik. Ez esetben is jó adag pátosszal, ám – ami eléggé szokatlan az álomgyári produkciók sorában – nem happy enddel.

Fanyalogni azért is lehet, hogy ez nem Homérosz Iliászának adaptációja, nem jelennek meg benne az eseményeket a háttérből irányító, egymással küzdő, cselszövő istenek és félistenek, különös félember-félállat lények. Nem jelennek meg valóban, Petersen elsősorban a királyok és hercegek áskálódásaira, az ármányra és a szerelemre összpontosít, emellett a monumentális ütközetekre, csatajelenetekre irányíttatja a kamerát. Ám az alkotók nem azzal az ajánlással futtatják művüket, hogy Homérosz Iliászát dolgozták fel hexameterekben, mozgó képeskönyvként, hanem Homérosz nyomán kínálnak egy Trója-filmet, amelytől ilyenformán nem kell és nem is lehet szöveghűséget elvárni. A hitelességgel kapcsolatban talán annyit, vitatható ugyan, hogy a szabad feldolgozás módszerével kell-e létrehozni művészi alkotásokat – árt-e vagy hasznos-e az ilyen mű –, ám azt hiszem, amióta Madách Imre festette a Lilaruhás nőt, mert van, aki ország-világ előtt képernyőn keresztül ezt állítja, annak is örülhetünk, ha Petersen mozijának köszönhetően néhányan megtanulják, hogy van, illetve volt trójai faló. Már önmagában ezt is lelkesen fogadhatjuk, hiszen a valóságshow-k fiataljainak intelligenciahányadosából ítélve, e magamutogató nemzedék zömét nem az jellemzi, hogy történelem-, esetleg művészetfaló lenne. A valós történelmet pedig dátumról dátumra, eseményről eseményre nem a moziban fogjuk megtanulni, nem a Gladiátorból, nem a Trójából, nem a most készülő Nagy Sándor-filmből fogjuk megismerni, bármilyen grandiózusak is ezek a mozgóképek. Amelyek ugye, tudvalevő, nem oktató és ismeretterjesztő szándékkal készültek – arra a célra ott az ismeretterjesztő vagy a dokumentumfilm.

Más dolog, hogy igaz, kinek-kinek a nemzeti múltja kényes téma, s a hírek szerint a görög nézők zöme is az antik görög történelem meghamisításának tartja e világhódító útjára indított történelmi kalandfilmet. Ám valahol ez is sántít, hiszen már a kiindulási alap, vagyis a forgatókönyv megírásához szolgáló forrás is irodalmi alkotás, tehát nem olyan kordokumentum, amelyet a tényekre alapozó tudományos pontossággal – nem pedig művészi átirattal – vetettek volna papírra.

Bár a Trójával kapcsolatban a görögök Iliászra nemet, Brad Pittre igent mondtak. Nem véletlen, ő viszi a vállán a filmet. Telitalálat volt a szőke félisten, Akhilleusz szerepét éppen őrá osztani, hiszen rajongói szinte félistenként csodálják civilben is. Kisugárzása így dupla intenzitású. Kit is érdekel, hogy nem Oscar-díjas alakítás az övé, hogy most se tesz mást, mint mindig: szépeleg, szoknyában és szoknya nélkül – mert néhányszor levetkőzik, s ez már legalább olyan vonzerő hatalmas rajongótábora számra, mint a film egyéb mozzanatai. Fura esztétikai eleme ő a filmnek: Akhilleuszként az egyetlen, akiben egyesül a brutalitás és a szépség. Mert a Trója ellen támadó királyok, hadvezérek és közlegények alig egy fokkal szebbek csupán az ördögnél. Petersen ezzel az esztétikával is befolyásolja a nézőt, hogy hova, melyik fél oldalára álljon. Időnként szükséges is, mert ebben a szűnni nem akaró harci cséphadarásban az ember csak kapkodja a fejét, ki kicsoda is, ki ki ellen harcol, melyik fél emberei hullnak szaporábban, vajon kinek a hátába kell kívánni a dárdát.

A tízéves háborút Petersen pár hónap alatt lepörgeti, s mindenféle előjáték nélkül, amelyből megtudnánk, miért is van szükség a falóra, egyszeriben a csúcson vagyunk, begördül a nagy monstrum. S nem marad más hátra, készíthetjük a könnyeinket, mert közeleg Akhilleusz halálra sebzésének a pillanata. S feszül az íj, repül a nyíl, bele a hírnévért harcoló félistenünk sarkába. Kár, mert e pillanatban rá kell döbbennünk, hogy 165 percre elfeledkeztünk a külvilágról, annyira magával ragadtak a filmbéli események. S ez nem kevés. Sőt, ez már valami.

Ha pedig valakinek e hőseposz így mégsem jön be... még mindig marad az olvasás lehetősége. Utána lehet nézni, hogyan is van mindez Homérosznál. Eredetiben, hitelesen. És akkor Wolfgang Petersen már nem hiába mutatta meg saját Trója-verzióját.

A Trója rövid tartalma

Parisz (Orlando Bloom), a trójai hős elrabolja a spártai király, Menelaosz (Brendan Gleeson) feleségét, a világszép Helénét (Diane Kruger). A görögök sértett büszkesége bosszúra éhezik: hatalmas sereget és hajóhadat gyűjtenek, és megostromolják Tróját. A sereget Agamemnón (Brian Cox) vezeti, de a legnagyobb harcos Akhilleusz (Brad Pitt) köztük. Minden hősiesség hiábavaló: a hatalmas vár ellenáll, az ostrom több mint tíz évig húzódik. Ha az erő nem segít, ravaszsággal talán sikerül a földig rombolni a büszke falakat.