HETI7

Veszteséges Mariah Carey amerikai turnéja, ezért az énekesnő kiadta menedzsere útját, és Jennifer Lopez korábbi menedzserével, Benny Medinával állt össze.

Veszteséges Mariah Carey amerikai turnéja, ezért az énekesnő kiadta menedzsere útját, és Jennifer Lopez korábbi menedzserével, Benny Medinával állt össze.

Jessica Simpson a napokban beperelt egy producer-promótert, aki elmondása szerint 140 ezer dollárral tartozik neki; egy utolsó pillanatban elhalasztott tavalyi fellépés miatt kellene fizetnie Mike Zaccharo-nak.

Bekövetkezett az, amitől a Creed rajongói már egy ideje tartottak, az amerikai rockbanda a napokban bejelentette, hogy nem készít több lemezt.

A Blur dobosa, Dave Rowntree egy angol lapnak elmondta, hogy már elkezdtek dolgozni a soron következő nagylemezükön.

Tom Petty elfogadta az amerikai XM Radio felkérését, és Tom Petty Elrejtett Kincsei című, a könnyűzene történelmét bemutató műsorával szórakoztatja majd a hallgatókat.

A magyar nagylemez-eladási listát továbbra is a NOX második albuma, a Bűvölet vezeti.

Melbourne-ben utcát neveznek el az AC/DC-ről; a város polgármesteri hivatalának szóvivője elmondta, épp itt volt az ideje, hogy a leghíresebb ausztrál rockcsapat előtt ily módon tisztelegjenek. (p)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?