Még nem tudni, ki lép fel holnap fő műsoridőben a nagyszínpadon (Képarchívum)
Headliner nélkül maradt a Pohoda
Hazánk legnagyobb nyári fesztivájának szervezői kezdés előtt két nappal tudták meg, hogy az idei fő attrakciónak szánt Queens of the Stone Age nem lép fel a trencséni reptéren. A Pohoda ma délután kezdődött és vasárnap hajnalig tart, a legendás amerikai rockzenekar lett volna a szombat esti húzónév.
A Queens of the Stone Age rövid közleményében a sajnálkozás mellett az áll, hogy Josh Homme frontembernek azonnal haza kellett utaznia az Egyesült Államokba egy sürgős műtéti beavatkozásra. Emiatt összesen hét európai koncertjük marad el augusztusban, valamennyi fesztiválfellépés lett volna. (Nem tudni, milyen műtétről van szó, de az énekes egy tavaly nyári interjúban arról beszélt, hogy sikeres rákkezelésen esett át).
„Reméljük, hogy a zenekarból mindenki mihamarabb rendbe jön, és a lehető leghamarabb fel tudnak lépni a Pohodán. Évek óta próbálkozunk elhozni őket, és nem nyugszunk mindaddig, amíg nem látjuk őket a trencséni nagyszínpadon" - jelentették be kedd délután a szervezők, hozzátéve, hogy gőzerővel keresik a megoldást a kialakult helyzetre.
Michall Kaščák főszervező szerint két lehetőségük van: vagy átalakítják a szombati programot, azaz a nagyszínpad fellépői az eredeti tervhez képest más időpontokban kezdenek, vagy villámgyorsan beugrót találnak a Queens of the Stone Age helyére.
Ez utóbbi vállalás nem tűnik kivitelezhetőnek, mivel a szombati kiemelt műsorsávba (21:15 – 22:45) egy igazán nagy név kívánkozik, ilyen előadót vagy zenekart pedig nagyon nehéz az utolsó pillanatban szerződtetni. A stáb tagjai mindenesetre teljes kapcsolati hálójukat megmozgatják annak érdekében, hogy az amerikai sztárzenekarhoz mérhető kvalitású és népszerűségű fellépőt szerezzenek. Természetesen az lenne az ideális megoldás, ha a zenei stílust illetően is hasonló beugrót sikerülne Trencsénbe csábítani, mivel sokan kifejezetten a Queens of the Stone Age miatt érkeztek a Pohodára.
A már megvásárolt jegyek visszaváltására egyébként nincs lehetőség, mivel nem egy önálló koncertről van szó, hanem fesztiválfellépésről, és ilyen esetekben Európában bevett szokás, hogy a váratlan körülmények számlájára írják a történteket – hiszen az elmaradt program csak egy a sok közül, és rengeteg egyéb koncertet kínálnak a fesztiválozóknak. Ez jogilag is teljesen rendben van, még akkor is, ha a rajongók másképp érzik.
Az 1996 óta létező Queens of the Stone Age először lépett volna fel Szlovákiában. Az évek alatt számos tagcsere volt náluk, az alapfelállásból ma már egyedül Josh Homme énekes-gitáros dalszerző van a bandában. A kifejezetten miattuk érkező rockerek talán a Royal Blood duóval vigasztalódhatnak leginkább, akik holnap este lépnek színpadra. További mai opció éjféltől a The Armed nevű detroiti punk-rock alakulat. Rajtuk kívül kevés hagyományos értelemben vett rockzenekar lép fel az idei Pohodán, bár a nagyszínpad programja ma a Para koncertjével kezdődikamelyben egyébként Pozsony főpolgármestere, Matúš Vallo basszusgitározik – de nem elsősorban emiatt rendelkeznek hatalmas rajongótáborral.
Tavaly a trencséni Pohoda lett Európa legjobb közepes méretű fesztiválja a szakma által legrangosabbnak tartott European Festival Awards-on. Ezzel megerősítették helyüket a kontinens legjobb nyári könnyűzenei rendezvényei között – miután korábban a szelektív hulladékgyűjtő projektjükért kaptak már egy környezettudatos fesztivál-díjat ugyanitt. Mégsem volt felhőtlen az öröm, mivel a tavalyi Pohoda jóval szerényebb nyereséget hozott, mint amennyit a szervezők reméltek. Michal Kaščák ugyan nem mondta ki, hogy komoly anyagi gondokkal küzdenek, de azt azért megjegyezte egy interjúban, hogy számos hibás döntést hoztak az elmúlt időszakban, és emiatt kényelmetlen helyzetbe kerültek. Például az sem volt jó ötlet, hogy tavaly csütörtök helyett szerdán kezdték a rendezvényt. Az fesztiválhangulathoz ez nem tett hozzá, viszont nagyon sokba került.
A főszervező szerint az évek során többször voltak már komoly gondjaik, de mindig sikerült megoldaniuk ezeket. Idén akkor lennének “nullszaldósak”, ha a tavalyinál többen váltanának jegyet a fesztiválra. A Pohoda maximális kapacitása egyébként 30 ezer fő – ezért számít közepes méretű fesztiválnak. Tavaly nem volt teltház, talán azért, mert az idei kínálathoz hasonlóan 2023-ban is kevés igazán nagy név szerepelt a plakáton (Caroline Polachek, Wet Leg, Jamie XX, Sofi Tukker, Amelie Lens, Viagra Boys...).
„Az idei év azért is különleges, mert sok mindent az utolsó pillanatban szerveztünk le. Ez vonatkozik a szponzori szerződésekre, de a fellépőkre is. Még a múlt héten is érkeztek e-mailek, hogy maradt-e szabad helyünk valamelyik színpadon. Ez részben amiatt van, mert a régióban sok fesztivál elmarad, főleg anyagi okokból. És hirtelen szabaddá váltak azok a zenekarok, amelyek ott léptek volna fel” – tudtuk meg a Pohoda főszervezőjétől. Michal Kaščák hozzátette, hogy folyamatos kapcsolatban vannak a meteorógiai szolgálattal, és felkészültek az extrém időjárási viszonyokra. A hőség ellen párakapukkal és fedett, légkondis pihenősátrakkal készülnek, amik természetesen plusz költséget jelent számukra, de fő az egészség és a kényelem.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.