Hazugságok és elhallgatások

Mácsai Pál: „Bevallom, azt hittem, sokkal jobban ismerem a huszadik századot.” Dömötör Ede felvételeMennyit kell olvasni egy ilyen ötlet szövegkönyvvé válásáig?

Körülbelül egy fél évet. A darab dramaturgjával együtt beültünk a levéltárba, és százötven ezer oldalnyi újságcikket olvastunk el. Ebből ötszáz oldalnyit írtunk számítógépbe, százzal kezdtünk dolgozni, a végleges szövegkönyv pedig ötven oldalas. Az elején még magunk sem tudtuk, mire lesz alkalmas ez az anyag, nem tudtuk, hogy történelmi fordulatokat keressünk, vagy inkább az emberi tényezőt. Fokozatosan derült ki, mi az, ami dramatikus, illetve dramatizálható. Egy csomó olyan cikket találtunk, amelyek pusztán a statisztikai adatok felsorolásával érzékeltetni tudták volna a kort, de persze nem tarthattuk meg az összeset. Az újságcikkekből az előadásunkban műfajilag etűdök lettek: kétszáz etűd újságcikkre, 1900. január 1-jétől 2000. december 31-éig.Felmegy a szereplő a színpadra, és olvasni kezd?

Nem, minden színpadi formát kapott. De ne irodalmi színpadot képzeljen el, hanem drámai szituációkat, sok zenével és tánccal. Minden korhoz igyekeztünk megtalálni a rá jellemző mozgásvilágot. Érték meglepetések olvasgatás közben? Arra gondolok, hogy az ember gyermekként, kamaszként másképp éli meg az adott kort, mint a felnőttek, a szülei gyermekkoráról nem is beszélve.

Ebből a szempontból minden kor hozott ilyen utólagos rácsodálkozásokat. Bevallom, azt hittem, sokkal jobban ismerem a huszadik századot. A történelmi ismereteimet alaposan kitágította ez a munka, ezen felül a világképemet is megváltoztatta. Felületesek voltak az ismereteim, ami persze az én hibám is, nem csak a hetvenes évekbeli egyoldalú történelemoktatásé. A válogatás kezdetén úgy tűnt, az fog kiderülni, hogyan látjuk a jelenből a múltat. Ehelyett a múlt üzent a mának, azt kezdtük figyelni, mit mondanak ezek a húsz, ötven vagy nyolcvan évvel ezelőtti szövegek a ma emberének, mennyi összefüggés van a jelen és a múlt között, mennyire világosak a történelmi jelenségek csírái, jóval a beteljesülésük előtt.

Egy mai húszéves megértheti ezeket a jelenségeket?

Nem. Ezért is ügyeltünk arra, hogy élvezetes és egyértelmű formában jelenjen meg a színpadon a szöveg. Az előadás alaptónusa a groteszk, és arra törekedtem, hogy a jelenetek ne csak illusztrálják az újságcikk szövegét, hanem valami mögöttes tartalmat is felvillantsanak. Mondok egy példát. Egy 1950-ben megjelent cikkben az áll, hogy a népköztársaság belső rendjéért felelős hatóságok kitelepítettek Budapestről ennyi és ennyi bárót, grófot, vitézt, gyárost. Ez az adatsor úgy hangzik el, hogy Gyabronka József behoz a színpadra egy hatalmas, üres vödröt, és van a kezében egy gyönyörű porcelán levesestál. Elkezdi mondani ezeket az adatokat, közben a tálból marokra fogott kanállal kanalazza a levest, és nagy cuppogva eszik. Ebből a jelenetből világos, hogy különböző kultúrkörök találkoztak, az egyik ember otthagyta azt a porcelántálat, amelylyel a másik még nem tud mit kezdeni. Aztán bejön Gálffy László egy másik vödörrel, amely színültig van kulcsokkal, és átönti őket az üres vödörbe.A huszadik század során nagyon rövid volt az az időszak, amikor szabad sajtóról beszélhettünk Magyarországon.

ĺgy van, pont egy negyedszázadnyi időről beszélhetünk: 1914-ig, majd 1945 után másfél évig, ’56-ban egy hétig, és ’89 után. A magyar sajtó története nemcsak a hazugságok, hanem az elhallgatások története is, azé a metanyelvé, amely az újságírók és az olvasók között kialakult a sorok közé rejtett üzenetekkel, és azok megfejtésével. Ennek érzékeltetésére a színház nagyon is alkalmas terep.

Nincs annál kifejezőbb utalás, mint mikor más történik a színpadon, mint amiről a szövegben szó van. A közönség tökéletesen veszi a lapot. Még nagyon a zsigereinkben van ez a dolog. Sajnos.Mi a helyzet jelenleg a Madách Kamarában? Úgy tudom, az Ön feladata művészszínházat csinálni egy bulvárszínházból.

A művészszínház az én ízlésem szerint épp olyan élvezetes lehet, mint a bulvárszínház. A jelenlegi állás 13:1 „oda”, mivel 14 darabbal vettem át az intézményt, ugyanakkor bízom benne, hogy három év alatt kiegyenlítődik, majd lassan átbillen ez az arány a jó irodalom javára. Szerintem ez a dolog kulcsa, nem csak a játék módja, a színészek és a rendezők személye. Fontos, hogy az eszközök szintjén is világosan meg tudjuk különböztetni az úgynevezett szórakoztatóipart a valódi színháztól.