Háy János: A japán férfi*

A kisfiú belenézett a szemébe, megsimogatta a haját, aztán nem mert odamenni hozzá, mert emlékezett, hogy legutóbb is ellökte a kezét. Csak messziről mondta, hogy anyu. És nézte, ahogy ül szótlan a széken és néz maga elé, nézi azt a kisfiút, aki a gyereke volt, de mégsem tartozott ahhoz a világhoz, ami benne élt. Abban a világban ő nem volt anya és nem volt feleség, nem szerepeltek azok az emlékek, amikről az apa mesélt, hogy milyen gyönyörű nő volt, akivel elmenni egy táncos helyre, hát, olyan volt, hogy majd megölték őt az irigy férfiak, mert mindenki magának akarta volna, mondta az apa, de ez a nő csak az övé volt. Belemelegedett a mesébe és olyanokat mondott, amiket a fiú nem tudott elképzelni arról az öregnek látszó nőről, aki az ő anyja volt, akinek minden lépését felügyelnie kellett valakinek, mert nem lehetett tudni, mikor tör ki dühödten, hogy az a megrettent állat, aki a szívébe költözött a gyerek születését követő napokban, mikor vadul meg, s mint a rosszul nevelt kutyák tör rá a gazdájára. 

Még otthon lakott, amikor meghalt. Azt hitte, semmit nem jelent, hogy eltűnik az életből. Mit számít, gondolta, hogy ül-e az a nő a széken, vagy épp üres, esetleg más ül le oda. De mégis zokogott és zokogott napokig, hogy neki immáron nincsen anyja, márt bármilyen is volt, de addig a percig mégiscsak volt, s nem tekintette magát árvának. Anyu, mondta a tetem mellett a kórházban, de az anyu már nem mondott semmit. Mert az anyu nem élt. Nem lehetett érteni, hogy hogy van az, hogy egy perccel korábban még beszélt, és most már nem beszél, hogy azok a szavak, amelyeket kimondott, hogy ne engedjétek lekapcsolni a zenét, olyan szép zene szól, macizene. Hogy azok a szavak voltak az utolsók, na meg egy nyögés.

Amikor megházasodott, elmondta a feleségének, hogy attól fél, ő is magában hordozza az anyja baját, hogy meg fog őrülni, s hogy milyen lesz a feleségének és a gyerekeinek, mert közben született két gyereke, hogy az apa csak ül egy széken, elhanyagolt ruhában, kócosan és retteg a gyerekeitől, akik azt mondják neki, hogy apu. Hogy milyen lesz azoknak a gyerekeknek, amikor néz rájuk rettegő tekintettel, hogy mit akarnak tőle ezek a lények, miért közelednek hozzá, s hogy terveket fog kieszelni, hogy megölje őket, mert fél tőlük, s még mindig jobb, ha megelőzi, hogy őt mészárolják le. Hogy mi lesz, ha kiirtja a családját. 

Félek, hogy velem is ez lesz, mondta minden nap. A felesége meg mondta, hogy nem ez lesz. Először sokat magyarázott arról, hogy miért nem, később már csak ezt az egyszerű mondatot mondta, hogy nem ez lesz. De a férfit ez nem nyugtatta meg. El akarom kerülni, hogy az legyen velem, ami az anyámmal volt, írta bele az egyik gyerek, pont a kisebb, a kislány iskolai füzetébe, az előtt, hogy végzett magával.

A gyerekek közben felnőttek. Kijártak az apa sírjához. Már nem haragudtak rá, mert a fájdalom mellett először a harag jelent meg, az apát hibáztatták, ahogyan egy részeg sofőrt hibáztat a bíróság a halálos balesetért, holott az a baleset amúgy is megtörtént volna, az ittasság nem járult hozzá, a legnagyobb figyelemmel sem tudta volna lefékezni az autót, hisz váratlanul repült elé az áldozat, talán lökte valaki, de ezt már senki nem tudja bebizonyítani. Már nem haragudtak rá. Arról beszéltek, hogy az apa ezzel a tettel elkerülte, hogy az legyen vele, ami az anyjával, az ő nagyanyjukkal volt, vagy ez a cselekedet épp azt bizonyítja, hogy az apjukkal is épp az lett, ami az anyjával, az ő nagyanyjukkal lett, s hogy valójában az utolsó tiszta gondolata volt-e, hogy végzett magával vagy épp ellenkezőleg, az a gondolat már nem volt tiszta. S hogy soha nem tudják megmagyarázni azt, ami történt, csak cipelik magukkal ezt a szörnyű emléket, s hiába próbálják elsüllyeszteni, ahogyan azt a füzetet is eldugta a lány a legkevésbé használt fiókba, mindig előkerül, holott teljesen mást, mondjuk egy ollót vagy épp ragasztót keresett, hogy meghívókat csináljon az esküvőjére.

* E novelláért köszönettel tartozom a tanítványaimnak, akikkel a szépírás szemináriumon együtt gondolkodtunk Akutagava Rjúnoszuke életén és írásain