Haverunk, a csóró Sanyika

A Pozsonyi mesék könyvsorozat célközönségéhez közelebb áll a szegénylegény, mint a poéta figurája, és Veres István jó érzékkel ezt a Petőfit mutatja meg, némi várostörténettel fűszerezve meséjét, és itt-ott utalva a majdani nagy költő életművére. Az alföld néhány sorát például a munkahivatalban szavalja el Petőfi egy ügyintézőnek, a Távolból című vers ötlete pedig (amely tényleg Pozsonyban született 1843-ban) a Duna-parti Zuckermandel negyed egyik vendéglőjében fogant, melankolikus hangulatban, amikor a barátai azt várták, mikor mond valami vicceset. „De Sanyika aznap semennyire sem volt partiarc”. 

A nyelv és a szituációk abszolút maiak, csak a körülmények utalnak a korabeli állapotokra. A költészettel még csak kokettáló, színészi álmokat dédelgető fiatalember pozsonyi tartózkodásáról keveset olvashatunk az életrajzokban, pedig nem csak átutazó volt, hanem pörgős tempójához képest elég hosszú időt, egy hónapot töltött Pozsonyban 1841-ben, majd két év múlva visszatért, aztán 1848-ban is megfordult a városban. 

A Pozsonyi mesék könyvsorozat célközönsége számára fontosabb a történet, mint a történelmi hitelesség, vagy akár a pontos kronológia, de a legfontosabb dolgok azért stimmelnek: Petőfi mindig és mindenütt kultikus figura volt, barátok vették körül (és segítették ki szállással, kajával), Pozsonyban nem vették fel színésznek, ezért jobb híján újságmásolásból tartotta fenn magát. Kikacsintás a szülők felé: az akkor alakuló ligeti társulatba azért nem került be, mert egy fejes gyerekét vették fel helyette, akinek a papája támogatta a színházat. 

Ilyen irodalmi csibészkedésből szerencsére van még jó pár, például amikor barátai megkérdezik Petőfit, miért rúgták őt ki a selmecbányai evangélikus líceumból. 

„Nem vagy itt jó helyen, nem vagy való nekem – ezekkel a fennkölt szavakkal tanácsolt el Boleman tanár úr. Fogtam a barna bőröndöm, és eljöttem, ami nem megy, azt nem kell erőltetni.” Ekkor a szülők kacagnak fel, nem a gyerekek, feltéve, hogy olvasnak még közösen mesét manapság valahol. 

A nyelv tehát abszolút mai, a dialógusok különösen. 

„ – Össze fog jönni az a színészkedés neked, én érzem. Te egy híres magyar színész leszel, Sándor, olyan híres, hogy talán egy utcát is elneveznek majd rólad… Vagy kettőt. 

– Hát ha olyan nagy tehetségem van a színészkedéshez, most egy ideig el kell játszanom a katona szerepét. Legalább enni kapok, meg felfedezek néhány ismeretlen régiót.

– Nem tudom, a belföldi turizmus szerintem nem a te műfajod”.

Így beszélgetnek a jövőről pápai rokonával Orlai Petrics Somával, aki szerencsére valós személy, mert különben nem aludhatott volna náluk Petőfi, útban Pozsony felé. Azt, hogy tényleg kapott-e egy pár használt cipőt tőlük, hogy ne mezítláb kelljen tovább gyalogolnia, nincs benne az irodalomtörténetben. 

De térjünk vissza a katonáskodáshoz, és mutassunk meg még egy remekbe szabott összekacsintást. Itáliába vezénylik az egységüket, ami nagyon is kedvére van Petőfinek, aztán útközben módosul a haditerv. 

„ – Ah, Sándor, mégsem megyünk Olaszba! Horvátba megyünk, most jött a parancs, kihallgattam a sátor mellett beszélgető tiszteket...” 

Ez a tengerparti turistaretorika ismét csak mosolyt csal a felnőttek arcára, úgyhogy lassan kimondhatjuk, hogy igazi minőségi családi együttlét lehetőségét kínálja ez a mesekönyv. A kicsik szinte észrevétlenül tanulnak meg egyet s mást a korabeli Pozsonyról, haverkodnak össze Petőfivel, és közben kapnak egy hagyományos szegénylegénymesét. Amelynek a vége felé egy aktuális utalás is elhangzik, amelyről szintén érdemes közösen elbeszélgetni. Petőfi az országgyűlés idején a következőképpen magyarázza el egy újságmásoló kollégájának munkájuk értelmét: 

„ – Ha Kossuth szidja Bécset, ők azt írják, Kossuth hazugságokkal próbálta lejáratni a királyt. Mi meg azt, hogy Kossuth jól megüzente a királynak, miért nyomorog a magyar nép. Érted már? 

– Mit? 

– Hogy mi az igazság elferdítése. 

– Szerintem értem, de a királypárti lap szerint meg mi ferdítünk. Akkor nekik is van egy igazságuk, meg nekünk is? 

– Sajnos igen. Úgyhogy ezt meg kell csinálnunk, mert enélkül csak a hazugságot kapnák az olvasók. Aztán ha ez kitisztul, és győz a jó ügy, soha többé nem lesznek már álhírek”. 

A szerzőnek már jelent meg könyve a Pozsonyi mesék sorozatban, a Széchenyi Istvánról szóló történetek legalább ilyen viccesek és elgondolkodtatóak voltak. Érdemes megismerkedni azokkal is. 

Parázs Bianka illusztrációi ugyanolyan karakteresek, mint a szöveg, és ugyanúgy ott bujkál bennük a humor is. A rajzok szinte körbeölelik a meséket, az oldalak fantáziadús tördelése pedig minden lapozáskor meglepetéseket kínál. A könyv a város történetét tíz éve kutató Pozsonyi Kifli Polgári Társulás honlapján rendelhető meg. 

Veres István: Petőfi, Pozsonyi mesék. Illusztrálta: Parázs Bianka. Pozsonyi Kifli Polgári Társulás, Pozsony, 2020, 55 oldal.