Havas Henrikkel a Szeretőkről

Ha az ember azt hallja egy interjúkötetről, hogy Szeretők címmel jelent meg, úgy véli, a nők vallomása mindenekelőtt házon kívüli szexuális viszonyukról szól.

#Somogyi Tibor felvételePersze, fűszerezheti némi érzelem is, elvégre a nők többsége – kivéve azokat, akik foglalkozásszerűen űzik – nem azért bonyolódik új kapcsolatba, mert elunta a régit és új kalandra vágyik. Elsősorban azért, mert a férje megszűnt lelki támasza lenni, főként azt várja el tőle, hogy biztos családi hátteret teremtsen, legyen gondos édesanya, a nagyvilág előtt szerető hitves, és szó nélkül tűrje, hogy a családfő, aki ugyan az ünnepeket otthon tölti, ki-kiruccan. Azoknak a szeretőknek egy része, akikkel Havas Henrik beszélgetett, éveken át vállalta ezt a szerepet, a másik részük pedig a titkos légyottokban találta meg a boldogságot.

Persze, ahány nő, a boldogságkeresésnek annyi formája, módja. Nincs két egyforma történet. Csupán a szerző von le általános következtetést: a férfiak gazemberek, éveken át kizsákmányolják asszonyukat, aztán, amikor úgy látják, a kapcsolat kiégett, a feleség nem olyan vonzó már, kirámolják a lakást, egykori közös otthonukat, és eltűnnek. A volt feleségek pedig abban reménykedhetnek, hogy majd a másik nő helyettük, értük is bosszút áll.

Havas Henriknek nyíltan, őszintén vallanak a szeretők. Azok is, akik sohasem készülnek férjhez menni, boldogok a szolgálati út címén együtt töltött hétvégékkel, a karácsony délelőttjén összeügyeskedett gyors ajándékváltással; a többszörösen megcsalt asszonyok, akik közt van olyan, aki minden együtt töltött évért másnak ajándékoz egy-egy éjszakát; az a nő is, aki hónapokon át várta, mikor kerül sorra a rajongott popsztár ágyában, hogy egy életre magához is láncolja (mert a lánc másik végén a feleség őrzi a lakat kulcsát). Az interjúkötet még friss nyomdaszagú volt, amikor kedden bemutatták Dunaszerdahelyen, a Vámbéry Irodalmi Kávéházban. Havas Henriken és munkatársán kívül – lehet, hogy ez is természetes – nem sok férfit izgatott a téma (vagy ha mégis, gondosan titkolják); s úgy tűnt, a médiasztár hiába beszélt arról, mennyire szolidáris a gyengébb nemmel, annak képviselői a jelzőt meghazudtolva itt-ott kemény támadásba lendültek. Csupán egy apróságra nem gondoltak, ki fegyvert fog, fegyver által vész el, s nem biztos, hogy éppen azon kell elverni a port, aki a nők védelmében, az ő érdekükben, az ő pártjukon fog tollat.

Ezzel együtt és ettől függetlenül az este szellemes és kellemes volt; a képernyőről ugyan sokan csak úgy ismerik Havast, mint néhány népszerű műsor flegma alanyát, aki ritkán néz tükörbe, ám annál gyakrabban és szívesebben tart (görbe) tükröt mások elé, a Vámbéryben bepillantást engedett saját lelkébe is. Mert már évtizedekkel ezelőtt tisztázta önmagával, mi a célja, mit akar és mit képes elérni. S csupán azok nem értik, akik csak korukat tekintve felnőttek. Nekik nem árt, ha többször is belelapoznak a Szeretőkbe – no nem azért, hogy mindenképpen ezt a szerepet vállalják, játsszák, hanem hogy legalább néhanapján határozott lépésre szánják el magukat. És mások keserves tapasztalataiból tanulhatnak némi bölcsességet arról, hogyan is kell kezelni a férfiakat, hogy a nők női mivoltja se szenvedjen csorbát.

Ez a könyv azonban nem kizárólag a szeretőkről szól; nem élet írta történetek füzére. Kör- és kórkép arról a Magyarországról, ahol az ember nem választ szabadon életteret, élettársat, életmódot, ahol tizenkét évvel a rendszerváltás után nagyon kevesen engedhetik meg maguknak azt a luxust, hogy ne csak ágytól és asztaltól váljanak el, ha már pokol az életük, hanem szabadon engedjék egymást, hogy vége szakadhasson az acsarkodásnak, a gyűlölködésnek. És ne feledjük, ez Szlovákiára is érvényes. Az persze nem derül ki, hogyan látják ezt a kérdést a férfiak. A kötet szerzője – aki férfi lévén már csak tudja – azt állítja, az erősebb nem legföljebb egy sör mellett henceg vélt és valós kapcsolataival, de érzelmekről, házasságon kívüli kapcsolatokról nem nyilatkoznak. Ezért aztán, bármennyire kíváncsiak lennénk is a véleményekre, történetekre, valószínűleg nem hallgattatik meg a másik a fél.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?