Háromszoros siker az Ifjú Szivek turnéján

Pozsony |

<p>Az Ifjú Szivek Táncszínház Kakukktojás című előadását közel 1350 ember látta az elmúlt hétvégén. Hégli Dusan koreográfiáját az együttes három helyszínen adta elő 2 nap alatt. Pénteken Ipolyságon és Rimaszombatban, szombaton pedig Salgótarjánban járt a társulat. Mindhárom bemutatót tomboló, álló vastapssal díjazta a közönség.&nbsp;</p>

Pénteken, április 24-én délelőtt az ipolysági Pongrácz Lajos Alapiskola diákjai tekinthették meg az Ifjú Szivek matiné-előadását.

Az iskola egyik tanára így értékelte a Kakukktojást: “Az előadás interaktív része lepett meg a leginkább, hiszen a megszokottól eltérően a felső tagozatos tanulók is bekapcsolódtak a táncoltatásba.” A táncszínház még aznap este Rimaszombatba utazott, ahol a Kakukktojást a Csemadok által szervezett XXIV. Tompa Mihály vers- és prózamondó verseny országos döntőjének záróestjén mutatta be.

“Teltház volt a kultúrház nagytermében, a fiatal tehetségekből, zsűritagokból és meghívott vendégekből álló ötszáz fős közönség háromszor tapsolta vissza a táncosokat. Fenomenális előadás volt, igazán örülök, hogy felvettem a kapcsolatot a táncszínházzal”- nyilatkozta a verseny egyik főszervezője, Povinsky Elvira.

Április 25-én, szombaton a salgótarjáni közönség kereste a hagyományos néptánc-koreográfiába rejtett lindi hop, majorett, hip-hop vagy éppen flamenco részleteket.

“Az Ifjú Szivek Táncszínházat az Egy szív dobban címmel megrendezett Tánc Világnapi Gálára hívtuk meg. A Kakukktojás pont olyan fináléja volt a rendezvénynek, amilyet elképzeltünk” - mondta a Tánc Világnapi Gála szervezője Szabó János.

Legközelebb május 28-án, Dunaszerdahelyen láthatja a közönség a táncos kakukktojásokat a Minorma Polgári Társulás jótékonysági estjén.

(forrás: Ifjú Szivek Táncszínház)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?