Harc helyett tánc a galériáért

<p>Május 26-án mutatják be a szakmai közönségnek és a sajtó képviselőinek a 15. Velencei Építészeti Biennále cseh&ndash;szlovák pavilonjában Az építészeti érték védelme: az építészeti ősforma táncba hívása című szlovák kiállítást.</p>

A világ legrangosabb építészeti seregszemléje május 28-án nyílik meg a nagyközönség előtt és november 27-ig tart. Idén a rendezvény, amelyen 62 nemzet képviselteti magát, a Jelentés a frontról címet kapta. A 15. alkalommal megrendezett építészeti mustra kiemelt célja, hogy az építészetet ne elméleti vagy önmagában való formaként kezelje, hanem annak társadalmi, politikai és önszerveződő vonatkozásait vizsgálja – a felsorakoztatott jó példák elemzésével. A nemzeti kiállításoktól azt várják, hogy az építészet frontjáról olyan folyamatot – konstruktív vitát, párbeszédet – prezentáljanak, amely hozzájárul az értékek védelmére irányuló közös gondolkodáshoz. A szlovák kiállítás a pozsonyi Szlovák Nemzeti Galéria Duna-parti, jelenleg felújítás alatt álló épületének történetét mutatja be a kezdetektől napjainkig, prezentálva a megóvása érdekében vívott harcot és az azt ellenzők érveit is. Az épület sorsát különféle dokumentációs anyaggal (fotó, mozgókép) és egy látványos makettel (a szobrászat és az építészet keresztezéséből született másfél tonnás, bejárható vaskonstrukcióval) szemléltetik a kiállítás alkotói. Az első rész a hatvanas években a tervezéssel kezdődik, és 1979-cel zárul, amikor a vízi kaszárnya lebontott déli homlokzata helyére Vladimír Dedeček tervei alapján új, modern szárnyként felépült a lépcsőzetes konstrukció. A következő szakaszok: az üzemeltetés – a galéria működése –, az épület állagának romlása, a bezárás, az esetleges lebontásról kirobbant vita, végül a felújítás. A szlovák kiállítás építészkurátorai e szakaszoknak a bemutatásával azt illusztrálják, hogy a frontvonalból el lehetett jutni a megbékélés mezejére, ahol az egymásnak feszülés helyett egy közös tánccal sikerült megóvni a hatvanas évek pozsonyi építészetének egyik jellegzetes elemét. A magyar pavilon kiállításán a budapesti Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum szervezésében Æktivátorok – Helyi aktív építészet címmel a kortárs építészet változó szerepfelfogását tükröző, közösségi dimenziójú projekt mutatkozik be. A Ludwig Múzeum tájékoztatása szerint az Arkt építészstúdió kiállítása az egri Gárdonyi-kertben található lerobbant ingatlan újrahasznosításának példáján azt mutatja be, hogyan lehet létrehozni egy élő közösségi színteret megrendelő és pénzmozgás nélkül, a helyi együttműködésekre alapozva.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?