Hangok a háttérből

A bősi Csiba Gábor a legjobb hazai hangosítók egyike. Tíz éve van a szakmában, ezalatt sokat turnézott a Cigánski Diablival, bejárták Európát, sőt Kínába és New Yorkba is elkísérte a zenekart. Magánvállalkozóként itthon is rengeteg koncertet hangosított, pár hete azonban váltani kényszerült, új munkahelyet kellett keresnie. 

„Februárban fejeződött be a Desmod zenekar és a Cigánski Diabli közös turnéja, az volt az utolsó nagyobb munkám. Március elején még hangosítottam pár koncerten, aztán fokozatosan kezdték lemondani az élő fellépéseket. Eleinte maximum három hónapos szünettel számoltam, úgy gondoltam, addig kihúzom a tartalékaimból. De hamar világossá vált, hogy ennél hosszabb időre áll le a koncertélet. Megértem a szervezők optimizmusát, akik abban reménykednek, hogy szeptemberre már tervezhetnek zenés rendezvényeket, de ezt nem tartom reálisnak. Főleg azért nem, mert az újrakezdés ebben a szakmában jóval bonyolultabb, mint más területeken. Lehetetlen egyik napról a másikra megszervezni egy koncertet. Úgyhogy szerintem legjobb esetben is csak karácsony előtt lesznek ismét bulik, és azok sem a nagy sportcsarnokokban. A normális kerékvágásba pedig talán jövő tavasszal térhet vissza a hazai koncertipar, feltéve, hogy nem lesznek újabb hullámai a járványnak. Szerencsére nekem van egy villamosmérnöki diplomám, amit most hasznosíthatok: egy cégnél dolgozom napi nyolc órában. A vállalkozói engedélyemet visszaadtam.”

Azért döntött így, mert az állam által felkínált havi ötszáz eurós támogatás arra sem lenne elég, hogy vállalkozóként a járulékokat és a rezsit fizesse belőle. 

Szerinte eleinte kisebb kaliberű zenés rendezvényeket engedélyeznek majd nyilvános helyeken – lagzikat, céges összejöveteleket, születésnapi bulikat – ezeket is szigorú feltételekkel, vagyis adott négyzetméterre meghatározott számú emberrel. Az arénakoncerteket viszont hosszabb távra el kell felejtenünk, főleg a külföldi produkciókat. Az amerikaiaknak akkor sem éri meg Európába jönni, ha negyedházra csökkentett közönséggel már megtehetnék. Még a szomszédos országok előadóit sem láthatjuk egy ideig, hiszen a határok csak akkor nyílhatnak meg, ha körülöttünk is csökken a járványveszély. 

Csiba Gábor biztos benne, hogy fog még hangmérnökként dolgozni, és két lehetséges opciót lát a szakma jövőjét illetően. „Lehet, hogy a profi technikával és sok alkalmazottal rendelkező nagy cégek túlélik a válságot, a kicsik pedig belepusztulnak. Ennek az lenne a pozitív hozadéka, hogy megtisztulna a szakma. Mivel ezt nálunk nem lehet intézményesített formában tanulni, az utóbbi években már boldog-boldogtalan dolgozhatott hangosítóként, ha volt hozzá megfelelő felszerelése. És ha elégedetlenek voltak vele, az egész szakmát átkozták”. Szóval, ezek a kóklerek nem hiányoznának senkinek. Persze az is lehet, hogy minden fordítva történik majd, mivel az önjelölt szakembereknek általában nem ez a fő megélhetési forrásuk. „Legtöbben munka mellett csinálják, így nem kényszerültek drasztikus váltásra, mivel csak némi pluszbevételtől estek el. És ha ennek az egésznek vége lesz, ott folytathatják, ahol abbahagyták. Ráadásul olcsón dolgoznak, ezért lehet, hogy sok helyre őket hívják majd a profik helyett. Remélem, nem ez a verzió valósul meg, mert ez a szakma felhígulását eredményezné”. 

A dunaszerdahelyi Tarr Kálmán VJ-ként dolgozik, a hazai koncertjárók többek közt a Gwerkova fellépésein láthatták fényinstallációit. Itthon főleg az NFG Klub közönsége körében ismert, Budapesten viszont dolgozott már a Quimbyvel is. Tizenhárom éve a magyar fővárosban él, a Moholy Nagy Művészeti Egyetem doktorandusza, és a Fogas Házban működő elektronikus zenei klub állandó VJ-je. 2014-es indulása óta ez a 250 fős Lärm lett az underground elektronika egyik magyarországi fellegvára, igazi szubkulturális életérzéssel. A járvány előtt szinte minden hétvégén Kálmán „festett alá” a bulikon. „A klub most természetesen zárva tart, és nem tudni, mikor nyithat ki újra. Nekem szerencsére nem ez az egyetlen bevételi forrásom, mivel főállásban a Nyílt Társadalomért Alapítvány audiovizuális archívumában dolgozom. Egyébként nem olyan régtől, tavaly augusztustól. Szóval a VJ-zés a harmadik lábam volt, amelyet most kilőttek. El sem tudom képzelni, mi lenne most, ha csak ebből éltem volna”.

Ez a műfaj nálunk mostanában van felfutóban, a zenekarok és szórakozóhelyek fokozatosan fedezik fel, mennyit lendíthet egy-egy produkción a professzionális fényaláfestés. Magyarországon előbbre tartanak. Kálmán dolgozott olyan előadókkal, akiknek határozott elképzeléseik voltak a látványt illetően (ilyen volt például a Quimby), de olyanokkal is, akik teljesen rá bízták a dolgot. Aztán vagy elégedettek voltak, vagy utólag reklamáltak, hogy nem kellett volna madarakat vetítenie, mert a csapat egyik tagja irtózik a madaraktól, vagy hogy túl sok volt a sárga szín. „Azt szeretem a legjobban, ha a koncert előtt néhány héttel le tudunk ülni a zenekarral megbeszélni a koncepciót, és nem előző este jut eszükbe, hogy jó lenne valami videó a háttérbe. Természetesen ismernem kell a zenéjüket, hogy kitaláljam a hozzá illő vizuált” – magyarázza Kálmán, aki szerint a korlátozások után nehéz lesz az újrakezdés. 

„Az a bizonyos klub a pesti bulinegyed szívében van, minőségi DJ-k nélkül is garantált a telt ház, mivel a túlnyomó részt külföldi közönségnek szinte mindegy, mi bömböl a hangszórókból. Ugyanez vonatkozik a vizuálra is: ma már ötven dollárért letölthető a netről egy száz videóból álló csomag, és az átlagembernek fel sem tűnik, hogy konzerv-vizuált lát, nem pedig profi vetítést. Úgyhogy valószínűleg ez lesz az első dolog, amit lespórolnak, ha véget ér a járvány” – véli Tarr Kálmán. 

A dunaszerdahelyi Ollé Lajos igazi multifunkcionális ember: egyszerre hangosító és DJ, több mint tízezer bakelitlemezzel. Általában olyan, kisebb zenés rendezvényekre hívják, ahol nem akarnak több személynek fizetni. Mostanában a Facebookon szórakoztatja szettjeivel a közönséget, és a tartalékaiból él, mert gondolt a szűkebb napokra. Szerinte, ha fokozatosan beindul az élet, a hozzá hasonlókra lesz inkább szükség, mert a szervezők nem akarnak, és nem is tudnak majd több embernek fizetni egy-egy rendezvényen.

„Az is szomorú, hogy inkább lefújják az őszre tervezett eseményeket, azzal az indokkal, hogy nem akarnak engedni a megszokott színvonalból. Ilyen például a dunaszerdahelyi vásár is, ahová évről évre ugyanazokat a magyarországi előadókat hívják, a helyi tehetségek, a fiatal zenekarok pedig nem rúghatnak labdába. Most lehetőségük lenne megmutatni magukat, de sajnos lefújták a vásárt, pedig az emberek ki vannak éhezve az ilyen rendezvényekre. Merni kellene újítani”

– véli Ollé Lajos, aki nem irigyli a drága felszereléssel dolgozó nagy hangosító cégeket. Szerinte ezek presztízsből túl sokat költöttek technikára, ami most ott áll a raktárakban, az alkalmazottaikat pedig el kellett bocsátaniuk. 

„Az állam a kisvállalkozókra sem gondol, azt feltételezik, hogy mindnyájunknak van félretett pénzünk. Pedig legtöbben csak két-három hónapig tudják kihúzni valahogy.”