H. Nagy Péter, a „poptudós”

A komáromi Selye János Egyetem oktatójával, lapunk állandó szerzőjével a pozsonyi díjátadón beszélgettünk.

A populáris kultúrát az olvasók egy része másodrendűnek tartja, másik része pedig szinte csak ezt fogyasztja. A terület tudományos kutatásának eredményei viszont épp hozzájuk nem jutnak el, mivel ezek többnyire „elit” irodalmi fórumokon jelennek meg. Ebből a szempontból ön kemény fába vágta a fejszéjét.

A tudomány népszerűsítése minimum Darwin óta célja az emberiségnek. Stephen Hawking Az idő rövid története című műve viszont új lendületet adott ennek a törekvésnek. A popkultúra-kutatás nálam szorosan összefügg a tudomány-népszerűsítéssel, sőt, a kettő erősíti is egymást, mert akár egyetemi előadásokon is fel tudok használni e területekről származó példákat, amelyeken keresztül tudományos kérdéseket járhatok körül. Erre a képregények vagy a bestsellerirodalom egy része is alkalmas. Viszont nem mindenki képes különbséget tenni tudomány és áltudomány között. A bestsellerirodalomban rengeteg olyan megnyilvánulási forma él, amely kizárja a tudományt, sőt mindenféle áltudományos nézőpontokkal traktálja az olvasókat. Ezért fontos rendet vágni az információrengetegben, illetve a népszerű, szórakoztató irodalmon keresztül modellezni tudományos dilemmákat. A hallgatók jobban megértenek akár fizikai, kémiai vagy biológiai jelenséget is, ha az őket körülvevő kultúrából, például a sci-fi területéről származnak a példák. Több tudós ír populáris irodalmat is, ami egy külön tanulmányozandó jelenség. Sok egyetemen vannak olyan kurzusok, amelyeken belül a tudományos-fantasztikus vagy a fantasy-irodalmon keresztül közelítenek tudományos kérdésekhez.

Keserű József irodalomteoretikus a díjátadón elhangzott beszédében kiemelte, hogy ön azon kevés irodalmárok egyike, akik a természettudományok terepén is otthonosan mozognak. Fontos ez a tudás egy olyan ember számára, aki sci-fi irodalommal foglalkozik?

Már csak azért is fontos, hogy korlátozni tudja az áltudományok áramlását. Természettudományok nélkül nem boldogulunk, korunk nagy kérdései mind ezzel függnek össze. Az emberiség jövője múlik azon, hogy akiket most felnevelünk, azok elsajátítják-e a tudományos, kritikai gondolkodást, az adatkezelés mikéntjét, a szelektálás képességét. Erre is jó a tudománynépszerűsítő irodalom. Persze mindig eltelik egy kis idő, amíg a természettudomány legújabb eredményei megjelennek ezekben a könyvekben, de igyekezni kell lépést tartani a fejlődéssel, nem szabad lemaradni.

Mit tapasztal: az interneten elérhető információk bősége okoz bizonytalanságot a diákjaiban?

Igen. Oly mértékű az információforgalom, akkora sebességgel terjednek álhírek, hogy ma már vannak olyan kiadványok, amelyek konkrét tudományterületeket próbálnak megtisztítani különböző tévhitrendszerektől. Ezek kiválóan használhatóak az órákon. A diákoknak meg kell tanulniuk, hogyan tegyenek különbséget információ és információ között, mihez nyúljanak, hogyan kerüljék el a tévhitgyártó oldalakat, hogyan ellenőrizzék a hitelességet. Az állítást és a cáfolatot is ismerniük kell.

A komáromi Selye János Egyetemen mára kialakult egy, az egész magyar nyelvterületen ritkaságszámba menő popkultúra-kutató műhely. Az indulásnál mennyire bíztak a sikerben, illetve mennyire volt ez kockázatos vállalkozás?

Az egyetemi kutatást nem lenne szabad a véletlenre bízni, és nem is csak a hallgatói igények számítanak. Abból indultunk ki, hogy a hallgatókat ma ez a fajta kulturális tér veszi körül, különböző mintákat vesznek át a médiából, olykor nem is tudatosan. Nálunk olyan, kézhez álló jelenségek tanulmányozása folyik, amelyek a diákokhoz mind nyelvileg, mind szemléletforma tekintetében közelebb állnak, mint mondjuk a régebbi irodalom. A szakszemináriumaink telt házasak, félévente szimpóziumon is ismertetjük a kutatási eredményeinket. Tevékenységünk hamarosan kiadványok formájában is hozzáférhető lesz, és működtetünk egy internetes honlapot. Kutatócsoportunk húszfős, oktatók, doktoranduszok és nappali tagozatos hallgatók közösen alkotják. Én egyébként már a 90-es évek közepén tartottam magyarországi egyetemen ilyen anyagra épülő kurzust. Komáromban inkább a popkultúra kapcsolatrendszereit vizsgáljuk, ami egy picit bonyolultabb és nagyobb mozgásteret ad. A popkultúrán belül is vannak áramlatok, klasszikusok, hagyományok, szóval ez egy folyamatosan dinamizálódó felület.

A magam részéről 20–25 éve még elképzelhetetlennek tartottam volna, hogy valaki nálunk doktori disszertációt írjon egy sci-fi műből…

Akkoriban még én is, legalábbis nálunk ez nem volt jellemző. A kilencvenes évek elején a debreceni, a pécsi és a szegedi egyetemen voltak ilyen jellegű kutatások, de csak szórványosan. Ne feledjük, hogy húsz évvel ezelőtt a populáris kultúrához való hozzáférésünk is korlátozott volt. Más volt a médiaszerkezet, a társadalmi, a politikai, a szociológiai háttér. Csak egy példa: ha az ember a szubkultúrákat kutatta, nagyon szűk terepen mozoghatott. Sőt, az ellenkultúra még csak közlésközelbe sem tudott kerülni. A tömegkultúra manapság meghatározó rétegei többnyire az Egyesült Államokból vagy más idegen nyelvi területekről származnak, úgyhogy meg kellett várni, amíg kinyílik a világ. Most viszont azt is meg merem kockáztatni, hogy nálunk minden második-harmadik szakdolgozat ilyen témában íródik.