Olvasztó Imre Bendegúz szerepében az 1979-es nagy sikerű filmben (Képarchívum)
Gyerekszereplőt keres a kassai Thália
![dd](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/2024-03/bend.jpg.jpg?itok=8qEfy4rj)
A kassai Thália Színház 10-12 éves fiúgyermeket keres a Rideg Sándor: Indul a bakterház című regénye alapján készülő színházi előadásba.
Az előadás a tervek szerint a jövő évad első felében kerülne színre. A próbafolyamat tervezett időpontja: 2024 szeptember-október. A bemutató tervezett időpontja: 2024. október 17. A meghallgatás időpontja: 2024. március 20., szerda, 16:30. A jelentkezőket a színház Márai Stúdiójába várják (Timonova 3., Kassa ).
Előnynek számít a tájszólás vagy annak ismerete. A jelentkezőktől a meghallgatáson egy szabadon választott verset vagy prózát, továbbá egy szabadon választott népdalt várnak. Meg kell tanulniuk az alábbi szövegrészt is a darabból:
„Tudom én jól, az a baja a világnak, hogy nem tehénpásztorok kormányozzák. Ha én valamikor miniszter leszek, mindent a visszájára fordítok. A csősztől elveszem a bunkósbotot. Aki vét a törvény ellen, felpofoztatom a bakterrel. Az ország vászontarisznyájára lakatot tétetek, nehogy kilopják belőle a pénzt. Ha én leszek a miniszter, törvénybe iktatom, hogy palacsintán köll élni a tehénpásztornak."
A következők hallgatják meg a gyerekeket: Kövesdi Szabó Mária és Bocsárszky Attila színművészek, Czajlik József rendező, az színház igazgatója, valamint Megyeri Zoltán, az előadás rendezője.
Jelentkezés: [email protected]
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.