Gyenge láncszem

A külföldi licensz-vetélkedők helyi viszonyokra adaptálása eddig úgy-ahogy sikeredett a magyar kereskedelmi csatornáknak. A versenyzők ma már kötelességtudóan integetnek otthon szurkoló szeretteiknek, becenevüket mellükre tűzik, hatvanévesen is eltűrik a huszonéves játékmesterrel való kötelező tegeződést, ha pedig nyernek, bakkecske módjára ugrándoznak a stúdióban, ahogy azt a forgatókönyv előírja. Ez a leggyengébb láncszemet likvidálni hivatott új brit importjáték azonban nem és nem tudja elnyerni a tetszésünket, ez az első sajtóvisszhangokból is nyilvánvaló. Mi magyarok ugyanis megszoktuk, elvárjuk, sőt követeljük a segítőkész műsorvezetőket. Persze tudom, hogy szegény Máté Krisztina hivatalból mizantróp, fekete ruhás ellenség, a játék kitalálói szerint nem ismerhet kegyelmet. Ám láthatóan feszeng szerepében, sőt nem is igazán meggyőzően fikázza a játékosokat az egyes fordulók végén. Ezek az előre megírt, szellemesnek szánt, ám valójában legtöbbször erőltetett mű-megjegyzések idegenek fülünknek. Feszültség helyett ezért mesterkéltség sugárzik a képernyőről, játékos és játékvezető egyaránt kényszeredetten vesz részt ebben a mókában, a kiesettekkel készült mini-interjúkról pedig inkább szó se essék. Vágó István továbbra sem talált legyőzőre a vizsgált műsorsávban, a magyar gyomor nem emészti meg Máté Krisztina őrmesteri szigorát, még akkor sem, ha búcsúzkodás közben minden este kikacsint a nézőre, mintegy jelezvén, hogy ez nem ő, ez csak egy szerep.

A kérdések kieszelői sem maradhatnak kritika nélkül, mert ők meg olyan ravasz profik, hogy például Mátyás király seregének neve után a Tv2 éjszakai erotikus magazinjának címére kíváncsiak. Lám, így válik lassan és észrevétlenül az általános műveltség részévé, így nemesül kötelező tudásanyaggá egy kereskedelmi tévé heti műsora. Jól nézünk mi ki...