Gyászelőadást tartanak Huszár Zsolt emlékére

Budapest |

<p>Gyászelőadással és virrasztással búcsúznak Huszár Zsolttól hétfőn este az Új Színházban; a szombat hajnalban tragikus biciklibalesetben elhunyt színész emlékére este 7 órától az Édentől keletre című előadást vetítik le, amelyben főszerepet játszott.</p>

A gyászelőadás után a családtagok, barátok, kollégák jelenlétében tartanak csendes megemlékezést, virrasztást az Új Színház nagyszínpadán - értesítette a színház hétfőn az MTI-t.

A színészre, aki a nyáron ünnepelte 40. születésnapját, honlapján úgy emlékezett az Új Színház, mint akiben "őserő volt", aki "sohasem fáradt". "Néha meg lehetett őrülni a makacsságától, de közben ellenállhatatlan szeretet is áradt belőle. És fantasztikus humora volt. (...) Nem végzett színiiskolát - de elszántan képezte magát. Stúdiós növendékei is rajongtak érte, pedig szigorú volt velük - cserébe izgalmas, újszerű vizsgák születtek. Az előttünk álló évadban két főszerep is várta: a Coriolanus címszerepe és a Jadviga párnája férfi főszerepe. Hiányzik. Mindenkinek" - lehetett olvasni a színház honlapján.

Huszár Zsolt 1971. július 12-én született. Első társulata az RS9 Színház volt 1994-ben, majd egyik alapítója lett a Krétakörnek, amellyel 2000-ig dolgozott. 1996-tól a Kecskeméti Katona József Színházban, 1997-től a Debreceni Csokonai Színházban, 2000-től a Tatabányai Jászai Mari Színházban játszott, 2003-tól pedig az Új Színház társulatának tagja volt.

Fontosabb szerepei között megtalálható Cipolla (T. Mann: Márió és a varázsló), Trigorin (Csehov: Sirály), Paul (Cocteau: Rettenetes gyerekek), Pisti (Örkény: Pisti a vérzivatarban), Jago (Shakespeare: Othello), Latinovits (Eszterházy-Hajnóczy-Latinovits: A röpülés boldogsága). Szerepelt többek között a Szabadság, szerelem és az Intim fejlövés című filmekben is.

Az Új Színházban játszott szerepei között volt között Demetrius (Shakespeare: Szentivánéji álom), Marat (Weiss: Marat/Sade) és Romeó (Shakespeare: Romeo és Júlia). Láthatta a közönség John Steinbeck Édentől keletre című regényének színpadi adaptációjában is, ugyanabban a szerepben, amelyet az 1955-ös klasszikus filmváltozatban a fiatalon elhunyt mozilegenda, James Dean játszott.

Huszár Zsolt legutolsó előadása a Zsámbéki Színházi Bázison a Caligula helytartója volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?