A Gorlo Volka tevékenysége a zenei hozadék mellett azért is áldásos, mert az utóbbi években bemutatták, hogyan lehet önerőből boldogulni kis hazánkban. A marketingtől a klipeken át a borítótervezésig mindent maguk csinálnak, természetesen munka mellett. A Gombaszögi Nyári Táborban beszélgettünk velük.
Gorlo Volka - Van igény a nívós popzenére (VIDEÓ)
Ez volt egyébként a (tulajdonképpen már) tízéves zenekar első közönségtalálkozója, és bár a tábori programdömping miatt rövidebbre sikerült a tervezettnél, illetve a legizgalmasabb ponton kellett berekeszteni, sok minden belefért a rendelkezésünkre álló időbe. Győződjenek meg róla a saját szemükkel/fülükkel. Az alábbi videóból egyebek mellett kiderül, melyik várost tartják a „bázisuknak”, hol van a legtöbb rajongójuk, valamint, hogy koncerteztek már hajón, akváriumban és háztetőn is.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.