Gondolkodás nélkül szerethető

<p>Jobb indítást nem is kaphatott volna a film, mint a cannes-i fesztivált. Kölcsönösen jót tettek egymásnak. A nagy Gatsby legújabb változata pazar kivitelű, látványos, lenyűgöző, igazi fesztiválnyitó mozi, felér Cannes pompájával, alkalmas arra, hogy emelje a sztároktól és vakuktól csillogó-villogó mustra hangulatát.</p>

Cannes varázsa pedig a legjobb közönségtoborzó ehhez a hatásos zenékkel tomboló, túlfűtött, vad szenvedélyektől csapongó, képektől vibráló látványfilmhez. A képi világ olyan dagályát nyújtja, amely helyenként már-már nem is élvezhető egészében. Egy-egy jelenetben annyi a vizuális információ, annyi a zenés-táncos történés, hogy néző legyen a talpán, aki egy szempárral teljes szélességben és hosszban befogja első látásra. Szerencsére ezt a filmet többször is meg lehet nézni, mert nem fog untatni. Főleg az első fele képáradat, elsöprő képlavina: az előkelő, kifinomult társaság szokásait és gáttalan mulatozásait mutatja meg. A végére sem halványul a látvány, csak giccsgyanús megoldásokba vált. Az egyik csúcsjelenet túldíszített virágornamentikája szinte a teljes giccsbe süllyed. De ez az „elferdülés” is megmagyarázható: a címszereplő szeretné túllicitálni a riválisát, s olyan környezetbe invitálja élete szerelmét, a kifinomult ízléssel nem jellemezhető Daisyt, amellyel le tudja nyűgözni őt. S a virágerdő bejön a nőnek.

Időzzünk még a látványnál! A néző sokáig semmit sem kap, csak dúsgazdagék világának mulatós, zenés-táncos tomboló őrjöngését, az estélyek színekből és fényekből formált pompáját négyzetre emelve. A mulatozást és rongyrázást bemutató sejtelmes felvezetés a sokáig rejtve maradó főhős nagyságát misztifikálja, s felcsigázza a néző kíváncsiságát.[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"110107","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]Jól időzítve aztán a címszereplő is megjelenik a vásznon, hogy az addig látottaktól is fergetegesebb mulatozásban törjön ki ő is. A partimontázsokból lassan-lassan kezd kibontakozni Fitzgerald irodalmi klasszikusának története. Ami Jay Gatsby (Leonardo DiCaprio) életéről szól. Arról, hogy a tartózkodó viselkedése miatt (is) titokzatos Gatsby a semmiből, a szegénységből küzdötte fel magát, kétes ügyletekkel hatalmas vagyonra tett szert. Csak egy valamiben mondott csődöt. Házassági kötelékkel nem bírta magához „láncolni” az előkelő életre vágyó Daisyt (Carey Mulligan), aki a vagyonával mindenkit verő Tom Buchananhoz ment férjhez. Ám most, miután Gatsby egy vízparti palotát épített magának Buchananékkal szemben, és mindent elért, megteszi a lépést, hogy Daisyt elcsábítsa a férjétől. Ehhez eszköz az említett túldíszített virágornamentikájú találkahely, amely ellensúlyozza a kirobbanni készülő tragédiát… De ne mondjunk el többet abból, amiből úgy is kevés van a filmben (sztori). A Fitzgerald-regény nagy részét egyébként sem dramatizált képben, hanem narráció révén, Nick Carraway (Tobey Maguire) szenvtelen elbeszéléséből kapjuk. Főleg azokat a leírásokat, amelyek Gatsby karakterére vonatkoznak, s annak megértését szolgálják, hogy miért lett „nagy”, mi az a „nagyság”, amivel felülemelkedik az előkelő társaságon, amely származása miatt lenézi. Nem kell ehhez a filmhez (a jelen filmváltozatról és nem az irodalmi alapról van szó) agy és gondolat, elég csak elengedni magunkat, felengedni, nézni és ámulni a nagy mulatozások sodrán. Élvezni. S legföljebb a történet szellemiségén kívül eső gondolatokat indít meg a mozizás. Hogy mennyi pénzt költhettek a díszletekre és a kosztümökre. Mekkora energiát kellett befektetni egy-egy virtuóz koreográfia tökéletes kidolgozásába, hogy a legtávolabbi táncos se lógjon ki a filmen végigsöprő extravagáns, rongyrázó stílusból. Aminek meg is van a hatása. Lenyűgöz. Elhiteti, hogy jó ez a mozi. Gondolkodás nélkül szerethető!
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?