Geometria drapériák mögött

A kilencvenes években a festészet halálhírét költötték néhányan. Aztán kiderült, hogy az ecsetet nem kell eltemetni, a festészetben nem kell határvonalat húzni, és nem kell lezárni azzal, hogy ennyi volt, e szépművészeti területnek nincsenek már lehetőségei. Azóta tudjuk, hogy e műfaj eszközei, lehetőségei nem merültek még ki, a fotó-, a video- és az installációs művészet mellett a festészet is képes (tovább)élni és fejlődni a kortárs művészet részeként, a kortárs művészetfilozófia és esztétika elveivel teljesen szinkronban.

A festészet egyik lehetséges továbblépési formáját teremtette meg Köves Éva fotóátfestéseivel, valamint az azokból alkotott festményinstallációival, s újabban ilyen jellegű táblaképeivel e formát fejleszti tovább. Városrészleteket fényképez, az ún. városi táj tipikus nagyvárosi hangulatot kifejező részleteit, látképét örökíti meg fotópapíron, amelyet aztán vászonra kasíroz. Az így kapott képet fekete és fehér festékkel átfesti, sötétebb és világosabb foltokra bontja a látványt, felerősítve, kiemelve, gyengítve vagy teljesen eltüntetve bizonyos részleteket.

Köves Éva nem először állít ki Pozsonyban. A Ludwig Múzeum Budapest – Kortárs Művészeti Múzeum 1998-ban a Pozsonyi Városi Galériában El-Hassan Róza, Hersko Judit és Köves Éva munkáiból adott ízelítőt, mégpedig annak az anyagnak egy részét, amelyet a három művész egy évvel korábban, 1997-ben a velencei biennále magyar pavilonjában mutatott be.

Az 1998-as Natura morta című pozsonyi kiállításon olyan csendélet-képeket láthattunk Köves Évától, amelyeken a városi tájról utcán „talált” látványnak, egyebek között épületek fémrácsszerkezeteinek, például az Eiffel-torony rácsszerkezetének új formációba állításával – a fotó alapú festményt, festményrészleteket installációként kezelve – alakított ki olyan illuzionisztikus teret, amelyből a fikció világába emelt budapesti vagy párizsi táj mikroklímája árad.

A november végéig a Magyar Intézetben megtekinthető kiállításon is ilyen csendéletképek láthatók, amelyek azonban már közelebb állnak a táblakép műfajához, mint az installációkhoz. Ezeken a „talált” látvány már nem építészeti struktúra, nem egy-egy fémrácsszerkezet. Köves Éva újabb képein a „talált” látvány a rácsok helyett a villamos- vagy trolifelsővezeték egy-egy részlete, az ablakon át tükröződő táj, a városi építkezések állványzatai vagy az állványzatokat takaró ponyvák. Ahogy a kiállításmegnyitón Bálványos Anna, a Ludwig Múzeum Budapest – Kortárs Művészeti Múzeum művészettörténésze elmondta, Köves Éva „ezt a »talált« látványt hozza olyan közel a nézőhöz, hogy az csendéletekhez hasonló intimitást, líraiságot sugároz. A mesterséges, azaz élettelen dolgokat teszi élővé, az élettelen dolgokba visz életet, szépséget, harmóniát, olykor játékosságot.”

Korábban Köves Éva a rácsszerkezetek, a rácsos struktúrák adta árnyék-fény hatásra építve alakított ki, installált fotó alapú festményeiből a városi tájat, látképet új relációban mutató illuzionisztikus teret. Új, a Magyar Intézetben is látható csendéleteiről sem tűnt el teljesen a geometrikus elem, sem a fény-árnyék játék. Ugyancsak Bálványos Anna megnyitóbeszédében hangzott el, hogy az építkezések állványzatain lévő ponyva, „ez az olcsó, általában nem túl esztétikus anyag Köves Éva képein úgy jelenik meg, mint a régebbi műveken szereplő drága drapéria, ez a művészet történetében ... oly fontos elem, amely a csendéleteknek is gyakori szereplője. A festészetben igen hálás, látványos motívum, mellyel a művész számot adhat arról, milyen bravúrosan tud fény-árnyék hatásokat ábrázolni. Köves Éva képein főszerepet kap. Az állványzat geometrikus vonalszerkezete, mint egy racionális háló tagolja a ponyva festői esésű redőit. ĺgy a festészet két nagy irányzata integrálódik egy kompozícióba: a racionális geometrikus szerkezett együtt szerepel a lágy, lírai, festői formákkal.”

Köves Éva képein a lágy lírai formák mögött feszülő geometria a városlakó vizuális emlékezetére hatva elfelejtett hangulatokat képes előhozni a múltból.