Gene Simmons 75 éves lett

dd

Ma ünnepli 75. születésnapját a legendás KISS együttes basszusgitárosa, a világ leghosszabb nyelvű rocksztárja, aki büszkén vállalja magyar származását, és ma is remekül beszél magyarul. 

1949-ben született Chaim Witz néven. Zsidó származású édesanyja, Klein Flóra Magyarországon nőtt fel, ahogy édesapja, Witz Ferenc is. Flóra túlélte a náci koncentrációs tábort, ám családja nagy része odaveszett. A háború után férjével együtt vándorolt ki Izraelbe, fiuk ott született, de hamarosan elváltak. Az asszony nyolcéves kisfiával angol nyelvtudás nélkül érkezett az Egyesült Államokba 1958-ban, New Yorkban telepedtek le, és az asszony haláláig nagyon közel álltak egymáshoz. 

Chaim előbb Gene Kleinre változtatta a nevét, majd a rockabilly-sztár Jumpin' Gene Simmons iránti tiszteletből Gene Simmons lett a művészneve. Korábban volt némi spekuláció azzal kapcsolatban, hogy édesanyja családneve, a Klein magyar fordítása ihlette a Kiss nevét (mármint a „kis” szó), de sajnos ez nem igaz. Simmons tudott róla, hogy édesanyja megjárta a náci lágerek poklát, részleteket azonban nem ismert erről az időszakról, a 93 éves korában öt éve elhunyt Klein Flóra ugyanis szinte sohasem beszélt a holokausztról. Gene Simmons édesanyja iránti tiszteletből nem lett „tipikus“ rocksztár. 

„Sosem voltam részeg, és sosem szívtam be. Anyám egyetlen gyereke vagyok. Meggyőződésem, hogy nincs jogom ezzel bántani az anyukámat. Az élet már eleget bántotta őt” – mondta egy interjúban.

Az ifjú Gene Simmons több munkahelyet is kipróbált, gyors ujjai miatt jól ment neki a gépírás, egy ideig ezzel kereste a kenyerét, többek közt a népszerű Vogue magazinnál. Ekkor már aktívan zenélt több-kevesebb sikerrel, két-három bandában. Az 1973-ban alapított KISS zenekar valami egészen újat és egyedit hozott. Arcfestésük miatt titokzatosak voltak, színpadi ruházatuk és az ehhez társuló fényarzenál látványossá tette a koncertjeiket, és zenéjük követte – majd alakította is – a trendeket. Legnagyobb sikereiket a hetvenes években érték el, de végig fenn tudták tartani az érdeklődést, a konfliktusokat megúszták néhány tagcserével, egy időben pedig azzal keltettek feltünést, hogy lemosták a festéket és megmutatták arcukat. 

A koronavírus-járvány által alaposan megzavart, 2023 decemberében végződő búcsúturnéjuk mindenütt teltházas volt. Budapesten is elbúcsúztak rajongóiktól 2022 nyarán, Simmons akkor beszélt a Blikknek Magyarországhoz való viszonyáról. 

„Szüleim drámája miatt mindig is vegyesek voltak az érzéseim, és ezek ma is hatással vannak rám, de amennyire nehezteltem a náci fasisztákra, és mindazokra, akik a zsidóüldözést elfogadhatónak tartották, legalább annyira vagyok büszke arra, hogy az egykori kommunista blokkban Magyarország volt az első társadalom, amelynek népe fegyvert fogott a kommunisták ellen 1956-ban. Ezért is gondolom azt, hogy nekem a magyar emberek többségével sosem volt problémám, és ezért is mondom, hogy magyarnak is tartom magam. Sosem fogok megbékélni a második világháborúban történtekkel, de harag nincs bennem. Ezt valahogy úgy könyveltem el magamban, hogy a második világháború időszaka Magyarországnak nem volt jó, amit ebben az összefüggésben más európai országokról is el lehet mondani.“ 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?