Folytassuk a Grisaverzumban!

Folytassuk a Grisaverzumban!

Az utóbbi bő másfél évtizedben a young adult regények nagyot futottak a könyvpiacon. Függetlenül attól, ki mit gondol róluk, kétségtelen, hogy a műfaj egyre népszerűbb, és mostanra szubzsánerek sorát kínálja. Ezek közül a YA fantasy az egyik legfelkapottabb, napjaink egyik sokat emlegetett nemzetközi bestsellere pedig az izraeli-amerikai írónő, Leigh Bardugo kétrészes Hat varjú-sorozata, amelynek – a netflixes adaptációnak köszönhetően – kisebb kultusza alakult ki.

A sorozat Bardugo folyamatosan bővülő fantasyvilágának, az úgynevezett Grisaverzumnak a része, amelyet 2012-ben kezdett építeni az Árnyék és csont című trilógiával. Ebben a fiktív univerzumban számos ország, nemzet és megannyi szereplő létezik. Bardugo minden könyvében más-más helyszínt és szereplőgárdát mutat be, akiknek története különálló, de egy ponton összekapcsolódik. Léteznek a grisák, azok a különleges adottságokkal bíró emberek, akiket boszorkányság vádja miatt több országban üldöznek vagy másodrendű állampolgárként kezelnek. Boszorkányságról azonban szó sincs, csupán az Alaptudomány mesterségének, vagyis a természeti elemek manipulálásának képességéről. Amíg a többnyire Ravkában játszódó Árnyék és csont-trilógia a grisák lázadását mutatja be, lerakva az univerzum alapjait, addig a Hat varjú-duology egy új országban, egészen más történetszállal építi tovább a világot.

Ez a történetszál pedig roppant egyszerű. Ketterdamban, a nagy hírű, gazdag és nyüzsgő kereskedőváros pénzzel bármit el lehet érni. Ennek tudatában hat fiatal, de annál veszélyesebb bűnöző elvállal egy megbízást, hogy hajóra szállva véghez vigyék a valaha volt legnagyobb rablást, a bezsebelt jutalommal pedig megvásárolják saját szabadságukat. Míg az első kötetben, a Hat varjúban azt követhetjük végig, hogy a kockázatos akció végrehajtása mellett miként kovácsolódik igazi csapattá ez a szedett-vedett társaság, addig a második könyvben, a Bűnös birodalomban a remélt szabadság helyett újabb bonyodalmakkal és múltjuk kísérteteivel kell szembenéznie a hat fiatalnak.

Az alapötlet nem különösebben egyedi, hasonló koncepcióval találkoztunk már az Ocean’s Eleven – Tripla vagy semmi című 2001-es sikerfilmben is. A könyvsorozatban megjelenő karakterek sem különböznek sokban a YA regényekből jól ismert archetípusoktól: a barátságtalan és titokzatos lángelme, a sanyarú sorsában is emberséges jótevő, a folyton komolytalan tréfacsináló stb. A sorozat erőssége éppen itt mutatkozik meg: Bardugo bebizonyítja, hogy nincs rossz irodalmi klisé, csak rossz kivitelezés.

Az írónő elszakad a műfajra jellemző elbeszélésmódtól, és a mozgalmas cselekmény ellenére a hangsúlyt a szereplőkre és azok belső világára helyezi. Az ő váltakozó szemszögükből ismerhetők meg nemcsak az események, hanem a múltjuknak mindazok a mozzanatai, amelyek száműzték őket a társadalomból. Így az említett archetípusok nem maradnak sablonosak, új színezetet kapnak. Érthető lesz a barátságtalan lángelme Kaz Brekker, a haptefóbiával és maradandó testi sérüléssel küzdő bandavezér; az emberségét megőrző jótevő Inej, aki az emberkereskedelem és prostitúció ördögi köréből szabadult; a tréfacsináló és szerencsejáték-függő Jesper, aki képtelen megálljt parancsolni szenvedélyének. A további három karakter is hasonlóan sokoldalú: Matthias szülőhelye fajgyűlölő ideológiája elől menekül, a gazdag kereskedőcsaládból származó Wylant diszlexiája és diszgráfiája miatt taszította ki a társadalmi osztálya, Nyina grisaként küzd népe folyamatos kizsákmányolása ellen. Míg a Hat varjúban kirajzolódik a szereplők múltja, addig a Bűnös birodalomban felszínre törnek elfojtott érzelmeik, szembesítve őket a maguk mögött hagyott, de tudatuk mélyén folyamatosan jelen levő sérelmeikkel.

A sokszínű karakterek mellett a választott helyszínek is szereplőkké válnak. Az első könyvben a rablás színteréül szolgáló börtönt, a Jégudvart, ezzel együtt a grisavadász fjerdaiak birodalmát mutatja be Bardugo. A Bűnös birodalomban a helyszín szerepe még hangsúlyosabb: a történet végig Ketterdamban játszódik, elvezetve az olvasókat a kereskedőváros bűnbarlangjaiból egészen az elit fényűző negyedébe. Ketterdam a zegzugos, labirintusszerű utcáival és sikátoraival, ugyanúgy, mint a benne lakó pénzsóvár kereskedőkkel, gátlástalan bűnözőkkel veszélyessé és megbízhatatlanná válik. Ahogyan a főszereplők sem sejtik mindig előre, milyen bajba sodorja őket a város, úgy az olvasók is meglepő fordulatokkal szembesülnek. „Ez a baj Ketterdammal. (…) Akár meg is halhatsz, ha rossz emberbe veted a bizalmad.”

A Hat varjú-duologyt úgy is érdemes kézbe venni, ha az ember minden előzetes ismeret nélkül, vakon ugrik fejest a történetbe, és hagyja, hogy Bardugo sajátos világa és különc szereplői magukkal ragadják.

A Grisaverzum a filmkészítők figyelmét is felkeltette: az Árnyék és csont, valamint a Hat varjú egybevont adaptációjából készült sorozat áprilisban debütált a Netflixen, a második évad munkálatai jelenleg is folynak, és várhatóan jövőre kerül fel a médiaszolgáltatóra. Addig is érdemes belemerülni a könyvsorozat világába. A Hat varjú 2018-ban, a Bűnös birodalom pedig idén jelent meg magyarul a Könyvmolyképző gondozásában.

Hernádi Henriett

Érdekes

Leigh Bardugo: Bűnös birodalom, Könyvmolyképző Kiadó, 2021, 688 oldal

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?