Földszínek és okkerek zongorára

Dunaszerdahely. A Kortárs Magyar Galériában látható Az áramlás ritmusa című kiállítás, mely Szalkai Károly festészetének korszakaiba, sorozataiba ad betekintést. A győri művész a látogatóban első ránézésre rezonanciát keltő, sajátos organikus festészetet alakított ki, melyben zenei akkordok révén transzformálódik látvánnyá a lét, a táj, az érzelem, a belső én.

Szalkai Károly képeit az ámulattal szemlélhető letisztult, kiegyensúlyozott színhasználat jellemzi – kifinomult stílusérzékkel szedi ritmusba a gesztusokat, és rendezi absztrahált látványfelületté a rá jellemző földszíneket, okkereket, vöröseket. A zenei élmények csodálatot keltő képi transzformációjával születnek vizuális kottái – ezekkel képezi le anyagba az anyagtalan, eltűnő művészi kódot, a felcsendülő akkordvilágot. A létezés állapotának érzékletes megragadásával belső csendet, nyugalmat áraszt. A műbe beemelt különféle anyagok, dominánsan a fűrészpor – ezek szervesen épülnek be a képmezőbe –, valamint a színek, a jelek és a gesztusok révén az életváltozásokat, az anyag patinássá érésének folyamatát érzékelteti. Ehhez találó technikával (nemesfémszál-beépítéssel) fénnyel telített térélményt és dinamikát ad a látványnak.

Szalkai Károly kérdésünkre elmondta, évekkel ezelőtt meghívást kapott a dunaszerdahelyi művésztelepre, ahol megfestette a Táj léleKzése című háromdarabos kompozícióját. „Kértem, hogy a Vermes-villában levő zongora közelében dolgozhassak. A hely segített egy új zenei mű megkomponálásában és a kép elkészítésében.” Ekkor született meg az ötlet, hogy a villa termeiben önálló kiállításon mutathassa be a műveit.

„Harminchat évesen kezdtem az ismerkedést a zongorával – mondta a művész. – Mindig is éreztem valami átható bizsergést e hangszer közelében. Most, 52 évesen van 120 saját kompozícióm és többórányi improvizációm, amelyeket a pilisi zentemplomban rögzítettünk. A vizuális kottát a zongorázástól eredeztetem. Rájöttem, hogy a vizualitásban rejlő absztrakció párhuzamba állítható a zenével. Ritmus, kompozíció, harmónia, lendület, érzelmek, hangulatok – mindkettőben vannak. Így találtam magamnak egy újabb kifejezési formát. A dunaszerdahelyi megnyitón eljátszottam azt a darabot, amelyet a nemrég elhunyt Almási Róbert emlékére komponáltam. Ő volt a kapocs, nélküle nem jutottam volna el se a művésztelepre, se ide, kiállítani. ”

A tárlaton központi helyet kaptak a zenei ihletésű képek. „A fő mű a zongora, a csodálatos Petrof! Köréje szerveztem a vizuális kottákat.”

Külön teremben vannak a formázott vásznak, melyekkel a művész a perspektívát, a dimenziókat feszegeti. Itt is „megszólal” a zene. A Tér hangjai című mű 3D-s pszeudotérbe vezet kottavonalakkal, húrokkal.

Az Aranyidők sorozat a négyzetmotívumról szól. „A négyzet számomra a tisztaság, a tökéletesség, a rend, a törvény szimbóluma. Főként földszínek, okkerek, vörösek jellemzik a képeimet, a természetességet, a természetet állítom így fénybe. Az arany pedig egyfajta érettséget mutat, vagy a fény jelenlétét.”

A Vermes-villa emeleti részében a meditatív belső tájképek, az absztrakt tájbarangolások láthatók. „Az elmélyülés, letisztulás, eggyé válás című sorozatom a zen alapelveket vallja. A fűrészpor mint marginális anyag, mint egy nemes anyag hulladéka új életet kap a festészetemben. Szeretem feldolgozni a kidobásra szánt anyagokat, ezért is hívnak recycling művésznek.”

Arra a kérdésre, hogyan fogalmazná meg művészete esszenciáját, Szalkai Károly azt mondta: „A zene, a zeneiség, a fény, a földszínek, a geometrikus motívumok és az organikus foltok egysége meghatározó számomra, érdekel és vonz. Mielőtt elkezdenék festeni, leütök néhány hangot a zongorán, és azokkal a rezgésekkel feltöltődve viszem fel a színeket a vászonra. Valaki szépen jegyezte meg: olyan, mintha a zongorával festenék.”