Fesztivál extrákkal

Kezdjük azzal, hogy mindennek van alternatívája, nem muszáj az egész estét a nagyszínpad előtt tölteni. Az Európa színpadon kifejezetten izgalmas a kontinentális felhozatal, A38 sátor kínálata pedig sokszor lepipálja a fő programhelyszínét, bár a hangosítás legtöbbször kritikán aluli. Szombaton például Maclemore és Ryan Lewis helyett a Bad Religiont választhattuk, amely ma is lazán lepipálja a görcsösen menőző ifjoncokat. Sokat elárul a zenei trendekről és a hallgatói igényekről, hogy a kaliforniai punk-rock nagy generációjának utolsó mohikánjai félház előtt – bár lelkes fél ház voltunk – játszottak, míg Maclemore-éknál hatalmas tömeg tipródott.

A „szórakoztató elektronika” másik sztárcsapata, a Rudimental szerintünk még soha, sehol nem játszott PJ Harvey előtt, és ez fordítva is vakmerő dramaturgiának tűnik. Érdekes lett volna valahonnét a magasból megfigyelni, hány százalékban cserélődik ki a közönség. A drum and bass-királyokkal nincs semmi baj, az érdeklődés alapján nem járt még le ez a lemez, és hozták is a bulihangulatot a péntek délutáni forróságban. A törékeny Polly Jean Harvey igényes, elgondolkodtató és felkavaró, már-már komolyzenei hangszerelésű dalai azonban zárt térben hatottak volna igazán. Ez itt nem az apró finomságok fesztiválja, legalábbis zenében bizonyosan nem az. Másban viszont annál inkább.

Inkognitóban vagy nyíltan, jegyzetfüzettel vagy drónkamerával felszerelkezve, sokan járnak a Szigetre fesztiválszervezést tanulni, kunsztokat ellesni. Az elképesztő látványvilág, a lépten-nyomon magukat kellető szobrok, installációk, a hangulatos pihenőhelyek, a fantáziadús világítótestek és izgalmas díszítőelemek mellett a nem zenei programokat dicsérik leginkább ezek a megfigyelők. A legtöbb nyugati fesztivál megelégszik a könnyűzenei programokkal, nem forszírozzák a színházi, komolyzenei, cirkuszi és táncprodukciókat. A Szigeten viszont olyannyira hódít az újcirkusz műfaja, hogy a sátorba idén már ezren férnek be, a kortárs táncot nemcsak nézni, hanem tanulni is szeretik délelőttönként, a fiatal magyar operaénekesek műsorán pedig nem találtunk ülőhelyet, kénytelenek voltunk hátul álldogálva figyelni, ahogy az úri közönség füttyögve és lábával dobogva tetszést nyilvánít.

Aki hétfőn-kedden érkezik, ne hagyja ki este nyolctól a kanadai Machine de Cirque akrobatáinak varázslatos, produkcióját, amely egyszerre színház és cirkusz, a lazaság látszatát keltő tűpontos, hetven perces koreográfia, ügyesen adagolt humorral és meglehetősen veszélyes mutatványokkal. (Én másodszor fogom megnézni, ha bejutok). A Nagy Utcaszínház, amely naponta kétszer látható a nagyszínpad melletti réten, igazi fesztiválzsánerként általában inkább a látványért vár magas pontszámot, mint a nehézségi szintért. A tavalyi társulat műsora még műfajon belül is kissé hatásvadász volt, idén azonban megéri látni az argentin-spanyol Aerial Jockey Strada és a francia Collectif Arbuste közös projektjét, amely egyszerre igényes és szemkápráztató.

A koncertek közül a Glass Animals nagyszínpados jelenését várjuk leginkább, mert a mostani turnéról a YouTube-on hozzáférhető „referenciaanyag” alapján élőben is vannak olyan jók, mint a kidekázott hangzású lemezeken. Ez a brit csapat az elmúlt évek egyik legnagyobb indie-sikertörténete. Két albummal a hátuk mögött jutottak el a nagy fesztiválokra, tavaly telt házak előtt koncerteztek Európában és Amerikában, felléptek Jools Holland és Jimmy Kimmel tévéműsoraiban, és a kényesebb kritikusok is odáig vannak értük. Zenéjük a pszichedelikus, elektronikus és hiphopos hatásoknak köszönhetően bőven túlmutat a megszokott indie gitárzenén.

Aki még mindig nem látta élőben a Leningradot, esetleg nem is ismeri őket, az vagy nem járt a Szigeten az utóbbi tíz évben, vagy immunis az orosz népzenével kevert punkos kocsmazene iránt. Össze sem lehet számolni a szigetes fellépéseiket, és érthető a ragaszkodás, ha lenne egy saját fesztiválom, én is feszt őket hívnám. Tizennégy zenész áll a színpadon, fúvósokkal, minden extrával, és olyan sodró lendülettel prezentálják művészetüket a nagyérdeműnek, hogy a falábúakat is megmozgatják. Ráadásul mintha folyamatosan önmagukat parodizálnák, mintha csupán azért lenne a kisujjukban az összes létező stíl, hogy viccet csináljanak belőlük. Szóval ha jót akarnak, nézzék meg őket kedd este a világzenei színpadon.