Fenyegetés és szakítás – zenekar kontra kiadó

A Linkin Park nyílt háborúba kezdett a kiadójával. A zenészek szerint a lemezeladásokból való részesedésük elenyésző, miközben a Warner Music rengeteget kaszál a sikereikből. „Felelősnek érezzük magunkat azért, hogy jó zenével ajándékozzuk meg a rajongóinkat.

A Linkin Park nyílt háborúba kezdett a kiadójával. A zenészek szerint a lemezeladásokból való részesedésük elenyésző, miközben a Warner Music rengeteget kaszál a sikereikből. „Felelősnek érezzük magunkat azért, hogy jó zenével ajándékozzuk meg a rajongóinkat. Sajnos azonban a Warner jelenlegi vezetésével ezt nem tartjuk megvalósíthatónak” – olvasható az együttes sajtóközleményében.

A Los Angeles-i zenekar 1999 óta tartozik a Warner Music kötelékébe, és eddig összesen 35 millió hanghordozót adott el világszerte, amely a tagok szerint a kiadó teljes bevételének tíz százalékát teszi ki a 2000 óta eltelt időszakban. A lemezcég szóvivője ezt cáfolta, szerinte ez az arány csupán három százalék. A szóvivő úgy gondolja, hogy ez az egész csak ügyes húzás a zenekar részéről, mivel jobb feltételeket akar kicsikarni. „A Linkin Park fiktív számokkal, alaptalan vádakkal és kártékony fenyegetésekkel próbálja meg elérni a célját. A világraszóló sikereket mindig is rendre megfelelő módon honoráltuk, ráadásul jelentős öszszeget fektettünk be a zenekar sikerébe” – áll a Warner közleményében.

A rockereknek még négy albumra van szerződésük a kiadóval, ennek ellenére távozni akarnak. Amennyiben a Warner ebbe nem egyezik bele, visszatartják a jövő évre esedékes lemezüket.

A Linkin Park a kiadóval tehát még nem szakított, viszont az énekes, Chester Bennington és felesége, Samantha már megtették ezt a lépést. Bejelentették, hogy kilenc év elváltak útjaik. A válást a hivatalos indoklás szerint az összeegyeztethetetlen különbségek okozták. (o, p)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?