Felkészítik a tanárokat

Pozsony. Az oktatásügyi minisztérium döntése nyomán a középiskolákban leghamarabb 2005-ben vezetik be az érettségi vizsgák új rendszerét. Az új típusú vizsgarendszer működtetése évente előreláthatólag mintegy 30 millió koronába kerül majd.

Pozsony. Az oktatásügyi minisztérium döntése nyomán a középiskolákban leghamarabb 2005-ben vezetik be az érettségi vizsgák új rendszerét. Az új típusú vizsgarendszer működtetése évente előreláthatólag mintegy 30 millió koronába kerül majd. Az érettségi vizsgák tervezett fajtájának – mely a jelenleginél objektívabb tudásszint- és készségfelmérést tesz lehetővé, és nemzetközileg is elfogadott kritériumrendszerre épül –, lesz egy általános, központilag meghatározott és egy helyileg, iskolánként kidolgozott része.

A vizsga általános részében központilag kidolgozott és értékelt feladatlapok segítségével mérik majd fel a tanulók tudásszintjét. Az érettségi vizsgák új rendszerének bevezetését követő első évben még nem lesz valamennyi tantárgyból központi felmérés. A diákok 2005-től már nem négy, hanem öt tantárgyból tesznek érettségi vizsgát. A jövőben a magyar tannyelvű középiskolák tanulóinak szlovák, illetve magyar nyelv és irodalomból, egy idegen nyelvből és egy természettudományi tantárgyból kell kötelezően érettségizniük. Az ötödik vizsgatárgy valamely választható tantárgy lesz. Az új érettségivizsga-rendszer bevezetésének előkészületi munkálatai részeként jelenleg a vizsgatárgyak feladatlapjait kidolgozó és összeállító szakemberek rendszeres képzése folyik. Ezekben a napokban a természettudományi tantárgyak feladatlapjainak készítése témájában tartanak a Művelődés és Szolgáltatások Intézetében előadásokat pedagógusok és oktatási szakemberek számára.

Az Állami Pedagógiai Intézet a British Councillal és a Nyílt Társadalomért Alapítvánnyal együttműködve 1999 óta a Monitor elnevezésű, a diákok tudásának országos szintű felmérésére szolgáló projekten kívül további 19, az érettségi vizsgák reformját előkészítő tervezetet valósított meg. A reformot előkészítő folyamatok eredményeként a közelmúltban jelent meg a Vizsgáztatás, felmérés és értékelés az oktatás-nevelés folyamatában című kiadvány, melyhez a módszertani központok révén juthatnak hozzá a pedagógusok. A kötet számos hasznos információt, gyakorlati útmutatót tartalmaz a jövőbeli érettségi vizsgák feladatlapjait kidolgozó pedagógusok és szakemberek számára. A kiadványból megismerhetik egyebek mellett a feleltetés és feladatlap-készítés alapelveit és módszereit. (ervé, s)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?