Autógrammok. Ez áll ifj. Gálvölgyi János VIII. B osztályos tanuló 5 filléres füzetén, amelybe rajongott színészei aláírását gyűjtötte. A rajongóból azóta rajongott lett, aki legújabb könyvében színházról és régi kollégáiról írt megejtő történeteket.
Felhőket karcoló humorkatedrális
„Egy ördögfióka éles szemével látja, láttatja a megidézett kor és a figurák bornírtságait, ugyanakkor őszinte, angyali áhítattal csodálja a tehetséget Márkusban, Hofiban, Rátonyiban és a többi, nagynevű pályatársban. Hódolat ez a kötet az egykor volt legnagyobbaknak a jelenkor egyik legnagyobbjától. E sorok írója szerencsésnek tartja magát, hogy együtt dolgozhat vele.” Ezekkel a sorokkal ajánlja a könyvet Pintér Béla színész-rendező és társulatvezető, aki Marshal Fifty-Six című darabjában nemrég fontos szerepet adott Gálvölgyi Jánosnak.
A színésznek, aki szenvedélyesen szereti hivatását, a színházat, a közönséget, de írni és beszélgetni (kérdezőként és interjúalanyként is) egyformán szeret.
Hivatásos rajongó című kötetében Kövesdi Péter a beszélgetőtárs. De még mielőtt kettőjük dialógja elindulna, Gálvölgyi elmeséli: egy este, még siheder korában, nem a kedvenc vadászterületén, a Madách Színház Hársfa utcai művészbejárójánál kapta elő matematikafüzetét, hogy annak egyik üres lapjára autogramot kérjen Tallós Endrétől (idősebbik lánya, Rita színésznő, Andrea, a fiatalabb táncosnő lett). Amíg a művész aláírt, két lánya közül az egyik azt kérdezte tőle: „Apa! Ki ez a hülye?”
Hát így születnek a nagy színészek! Legalábbis némelyik. Az ilyenfajta „hülyéből” lesz korszakos zseni. Színpadon, pódiumon, kamera vagy mikrofon előtt, bárhol, ahol megvillanthatja rendkívüli tehetségét.
De vissza az autogramokhoz! Rajz János után futnia kellett, hogy megszerezze a trófeát. Törőcsik Maritól egy héten négyszer is kért autogramot, aztán két forintért eladott belőle párat. Ez volt a szabadpiaci ára az iskolában egy-egy aláírásnak. Volt, akinek a címét is feljegyezte. A telefonkönyvből másolta ki. Darvas Iván, Kabos László, Rátonyi Róbert lakcímmel és telefonszámmal szerepel a még ma is őrzött füzetben.
Nagy mesélő Gálvölgyi János. Nemcsak a gegek, a kabarétréfák, az élesre hegyezett poénok mestere – a történeteket is elképesztő érzékkel göngyölíti. Mivel elsőre nem vették fel a színművészeti főiskolára, nyomdai fényképész lett. Micsoda szerencse! Keleti Évával, a jeles színházi fotóssal bejáratos lett minden teátrumba. Cipelte a táskáját, leste, hogyan dolgozik. És fényképezett ő is természetesen. Egészen addig, amíg ifjúkori gőgből le nem tette a masinát. Fényképezzék majd őt, emelte fel az orrát, mert akkor már tudta, ha törik, ha szakad, ő is játszani fog. És jött az 1968-as Ki mit tud? Sokan emlékeznek rá: harminchat színészt harminchat hangon idézett meg Arany János versével, A walesi bárdokkal. A középdöntőben már Cyrano orrmonológját adta elő tizenhét hangon. Végül nyert. Karinthy Így írtok tijével.
A történet folytatása sem ismeretlen előttünk. Főiskola, Thália Színház, Kamara Varieté, Vidám Színpad, Gálvölgyi-show, Heti Hetes. Sztorik és szerepek százai. Mélyről felhozott gyöngyök a cirkuszról, a haknikról, Színészek–Újságírók Rangadóról, a szinkronstúdióból, kitüntetésekről, színészbúcsúztatókról.
Kövesdi Péter kérdez, Gálvölgyi János válaszol. Kellemes beszélgetőkönyv a Hivatásos rajongó. Úgy elmerül benne az olvasó, mint a néző egy remekbe szabott színházi előadásban, vagy régen a hallgató egy csodás rádiójátékban. Gálvölgyi- nek nem kell frappáns történetekért könyörögni, ömlik belőle a szó, de szellemességgel, humorral, értelemmel párosulva. Több mint színész az ilyen művész. Stand upos és szózsonglőr egy személyben. Felhőket karcoló humorkatedrális.
Külön fejezetben emlékezik meg azokról a kollégákról, akikre mind a mai napig úgy tekint, mint élete csodájára és ajándékára. „Rátonyi megtanította, hogyan kell sikert csinálni, hogyan kell forszírozni a tapsot, mert a közönség azt hiszi, hogy ha tapsol, úgy tapsol, ahogy akarja, ahogy gondolja, holott nem. Persze azért alapvető, hogy sikernek kell lenni… Márkus László abszolút apolitikus volt. Nem érdekelte semmi, csak a színház. Szerintem ő volt az abszolút színész. Nem volt család, volt a mama, Manyika, és reggel, délben, este a színház… Körmendi János elmagyarázta, ha azt írják, hogy jó voltál, az kevés. Feltűnően ott kell lenned! Pláne, hogy ha kis szerepet kapsz…. Amit Darvas Iván elmondott a világról, a tisztességről, az emberségről, a politikai tisztánlátásról, az olyan élmény, meg olyan maradandó valami, ami számomra fölért hat főiskolai évfolyammal… Rodolfó, az apósom mindig azt mondta, hogy a nyulat csak akkor tudom kihúzni a kalapból, a cilinderből, ha előtte bedugtam oda. Ha nincs valamibe beletéve a munka, abból nem lehet kivenni. Pontosabban ki lehet venni, csak az úgy is néz ki.”
Hofi Gézát tömören és egyszerűen előadói zseninek tartja. Sas Józseffel meghalt egy műfaj, állítja. Bajor Imrével megmagyarázhatatlan kémia volt köztük.
„Van, amikor az embernek rossz napja van. Van, amikor fúj a szél, esik az eső, a hó, nincs kedve az embernek beindulni este öt órakor a színházba – mondja Gálvölgyi János. Képzeletében olyankor megjelenik Bajor Imre, és arra biztatja, hogy csak menjen, menjen, ha élne, ő is így menne! – És akkor azt mondom magamban, hála a jó Istennek, Imi, én megyek, megyek!”
És játszik, és ír, és mesél. Mindegy, mit csinál, csak csinálja!
A szerző a Vasárnap munkatársa
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.