Fél percben az élet

Nyitott és zárt, elrendezte a székeket és az asztalokat, kirakta, majd összeszedte a hamutálakat, kávét főzött, tett-vett a pult mögött, és táncolt egyet, de csak nagyon rövidet. Az életét táncolta el abban a fél percben. Méltósággal, eleganciával, s azzal a szomorú beletörődéssel, hogy „ennyi volt, kár, hogy nincs tovább, de a véget is el kell fogadni“.Május elején, ligetfalui lakásához közel, egy tóparti vendéglő teraszán beszélgettem vele legutóbb. Egészen pontosan: inkább csak én beszéltem, felhozva régi emlékeit. Jiří Krejčík remek filmjét, az Éjféli misét, amelyben az általa is annyira csodált Bara Margittal játszott, s egykor szemérmes mosollyal mesélte: mennyire megbabonázta magyar kolléganője kifinomult szépsége. Kilencvenegy évesen, egyre inkább érezve, hogy nincs már sok hátra, csak a film címére emlékezett. Hogy magyar filmben is játszott egyszer, Rényi Tamás Az idők kezdetén című rendezésében, amely 1946 könyörtelen telét idézi meg, arra ugyan felcsillant a szeme, de hozzáfűzni nem tudott már semmit. Távolodott mindentől. A múlt minden lényeges fejezetétől. Egyszer szakácskodott is a Magyar Televízióban, a Főzőcske vendégeként, hoztam fel neki, hátha mosolyt csalok az arcára. A mosoly is elmaradt. Mintha fel sem fogta volna a szavaimat. 1996 nyarán, szintén a Magyar Televízióban magyarul énekelt, próbálkoztam tovább. „Akácos út, ha végigmegyek rajtad én…“ Azóta sem láttam meghatóbb „szerelmi könnyes vallomást“ egy hetven fölötti férfiembertől, aki nem szégyelli kimutatni az érzelmeit. Sokakat meglepett ezzel az ajándékával. Ladislav Chudík magyarul énekelt, hibátlan kiejtéssel. Moszkvai kollégája, Vjacseszlav Tyihonov, A tavasz 17 pillanata című anno népszerű szovjet tévésorozat Stirlitze halkan dúdolgatott mellette. Látni lehetett az arcán, hogy ő is ámulattal hallgatja szlovák kollégája megejtő éneklését, s bár az „orosz ügynök“ semmit nem értett a szövegből, a lényeget biztosan felfogta, hiszen Chudík úr szívét-lelkét beleadta a dalba. Ilyen színész volt ő! Minden szerepében ott volt a lelke. Még a negatív figurákban is, mert megfogalmazni azokat is csak úgy tudta, ha előbb megfejtette őket. A megfejteni pedig az ő esetében, mint minden jeles színész esetében annyit jelentett: belebújni a bőrébe, a zsigereibe, feltérképezni érzelmi tartományát, s belelátni a gondolataiba.Hviezdoslav Színház, 1996 ősze, Eszenyi Enikő Shakespeare vígjátékát, az Ahogy tetsziket rendezi. Ádám, az idős, emberséges szolga, aki szeretett úrfiját követi a bujdosásban: Ladislav Chudík. Valósággal itta fiatal rendezőnője szavait, s úgy követte őt a próbák sűrűjében, mint Orlandót az ardennes-i erdőben. Fiatal kollégáit zavarba ejtő precizitással dolgozott a szerepen, tartásával, arisztokratikus megjelenésével adva igazi súlyt neki. Rengeteg figurát megformált hosszúra nyújt pályája során. A drámairodalom klasszikus és mai hősei mellett még a népek tanítóját, Comenius mestert is, a Sokolovo című háborús drámában Ludvík Svobodát, a később köztársasági elnökké lett egykori ezredest is. De a csúcs, színészi pályájának legfényesebb koronája élete végéig a Kórház a város szélén bölcs és becsületes Sova doktora maradt. Ennek köszönhette Európa határain túli népszerűségét is, hiszen még Kínából is kapott elismerő leveleket. Magyar közönségét felettébb szerette. A két ország közti legzavarosabb politikai időkben, a nyolcvanas években sem veszítette el irántunk érzett rokonszenvét, s ha alkalma adódott, remekül zsonglőrködött „konyhaszinten“ jól működő magyar szókincsével. Nyelvtudását s emlékezetét minden alkalommal próbára tette, ha találkoztunk. Sok évvel ezelőtt elkísérhettem őt egy kora reggeli, vízparti sétájára. A Duna holt ágánál gyúrtuk a kilométereket, amikor halkan megjegyezte: úgy érzi, azért a kórházban töltött nem kevés időért, a több mint tíz műtétért meg fogja még ajándékozni őt az élet. Nem a sok munkájáért, hiszen mások is rengeteget dolgoznak, mondta, hanem azért a sok kínért, fájdalomért, amit ágyhoz kötve kellett elviselnie. És így is lett. Ladislav Chudík, minden idők egyik legjelesebb szlovák színésze 91 évet élt. Május 27-én lépett a 92. esztendejébe. S most egy borzalmas tüdőgyulladás végzett vele. Jön még egy film, amelyben utolsó szerepét játszotta, a Dominik Dán regénye alapján forgatott Vörös kapitány. Egy titokzatos papot formál meg benne. Tehát lesz még viszontlátás. Csak felejtés nem. A kiváltságosok úgy mennek el, hogy maradnak.