Ezúttal is megfűszerezve

Eleinte levendula-pop formációként határozta meg magát a Noémo, ami találó jellemző volt az akkori könnyed hangvételű, mégis széles érzelmi és gondolati skálán mozgó dalaikra. Zenéjük olyan volt, mint egy finoman pezsgő levendulalimonádé, amit az ember legszívesebben két-három jégkockával felszolgálva fogyaszt a nyári melegben, kortyonként élvezve a fűszeres ízt és az üdítő frissességet, azt, ahogy a buborékok végigpezsegnek a nyelvén. A legfrisebb albumuk azonban már nem egy kedélyesen bugyborékoló limonádé: karcosabb, mélyebb, ősziesebb hangvételt, árnyaltabbak tónusokat szolgálnak fel ezúttal.

A váltás a dalszövegekben és a hangszerelésben is tetten érhető. Noémi (aki maga írja a szöveget és a zenét is) tanulási folyamatként szokta jellemezni a dalszövegíráshoz való hozzáállását. Az albumot hallgatva most azt érezzük, hogy ennek a folyamatnak egy új szakaszába érkezett: a Szívverésen található dalok szövegei kifejezetten líraiak, találó költői képeket, izgalmas metaforákat vonultatnak fel. A zenei hangulatban egységesség érezhető, ami korántsem egyhangúság, hanem annak jele, hogy különféle témájú dalokhoz sikerült árnyalt, mégis összecsengő zenei világot alkotni. A dal-sorrend sem véletlenszerű: az album a Fekete című számmal egy sötétebb, melankolikus hangvételből indul, az első dalokat az elvesztés, a gyász, az elengedés témája jellemzi, majd a szerelem és annak hullámvölgyein keresztül jutunk el az utolsó, a Vénül című dalhoz – amely, ha nem is éppen vidám hangnemben járja körül az idősödés témáját, a benne lelhető iróniának köszönhetően sokkal világosabb és könnyedebb, mint az album első fele.

A Szívverés hat dalból áll, ebből egy már ismerős lehet, hiszen a Hableánnyal tavaly a Noémo a Dal elődöntőjébe jutott, bár a mostani albumra átalakított verzióban került (ezért is kapta a Hableány II címet). A dal, melyet a Hableány turistahajó tragédiája ihletett, az elmúlás feldolgozásáról szól, így nem véletlen, hogy a Fekete című számot követi az albumon, amely magáról az elmúlásról szól: a csendről és arról a kongó érzésről, amikor valaki egymagában tér vissza az üres házba. Dallamvilága régmúlt időket idéz, Cseh Tamásra és Bereményi Gézára emlékeztet – az ő zenéjük az elejétől fogva nagy hatással volt Noémire.

A címadó Szívverés sorrendben a negyedik dal az albumon, itt a me-lankólia már kezd felengedni. A dal a szerelemről szól: „Mellzsebedbe zárva / Szívverés a kályha / Pamutszál a párna” – hangzik a dalszöveg, melyben a szerző, ahogy azt sejthetjük, nem egy közhelyes lila ködről énekel, hanem egy bonyolult kapcsolat hullámvölgyeiről és arról, hogyan lehetne ezeken túljutni: „Kiszakad a zseb / Lesz egy repedés / Szivárog a seb / Kell a kezelés.” A lemez legerősebb dala a Táncol a húr, melynek dalszövege a leginkább rejtélyes: egy öregúrról szól, aki hegedül valahol fenn az égben, és aki valamiféle irányítóerővel hat az életünkre – hogy pontosan milyennel, azt ki-ki saját maga döntheti el.

A Noémo zenéje továbbra is fűszeres, akárcsak a levendula, csak épp a pezsgés, a finom légiesség alakult át valami súlyosabb, nagyobb horderejű matériává.