Eurovíziós Dalfesztivál – Malmö a 2013-as verseny házigazdája

Stockholm |

<p>Malmőben rendezik az Eurovíziós Dalfesztivált 2013-ban: a svéd közszolgálati televízió döntése alapján a helyi Arena lesz a verseny helyszíne, nem pedig a szintén pályázó stockholmi Friends csarnok.</p>

Svédország azért lehet jövőre az Eurovíziós Dalfesztivál házigazdája, mert az idei májusi bakui versenyt egy svéd előadó, Loreen nyerte Euphoria című számával.

Eva Hamilton, a svéd köztelevízió vezérigazgatója elmondta: azért döntöttek Malmö mellett, mert bár a stockholmi helyszín is alkalmas a dalfesztivál megrendezésére, Malmőben ezt kisebb költséggel tehetik meg. Hozzátette, sokszínűségével és infrastruktúrájával Malmö közelebb áll a kontinenshez és beleillik a dalfesztivál nemzetközi hangulatába. A 2013-as döntő május 18-án szombaton lesz.

A Malmö Arenában 15500 néző fér el. Malmö - Stockholm és Göteborg után - Svédország harmadik legnagyobb városa, 300 ezer lakossal. A televízióban megkérdezett malmőiek örömmel fogadták a hírt; azt mondták, jó lehetőségnek látják, hogy városukat szerte a világban  megismerhetik. A rendezők több mint negyven országból várnak előadókat a jövő évi dalfesztiválra.

Loreen május 26-án győzött az Euphoriával az 57. Eurovíziós Dalfesztivál döntőjében Bakuban: az előadó minden idők második legmagasabb pontszámával nyerte meg a versenyt, miközben Európa-szerte mintegy 120 millió televíziónéző követte nyomon a versenyt. A Magyarországot képviselő Compact Disco a 24-ik lett.

A 28 éves, marokkói berber származású Loreen (született Lorina Zineb Noka Talhaoui) 2004-ben egy svédországi televíziós tehetségkutatón tűnt fel. Az Eurovíziós Dalfesztivál történetében idén immár ötödször született svéd győzelem, az elsőt 1974-ben, a később világhírűvé vált ABBA együttes aratta Waterloo című dalával.

A versenyt az Európai Műsorsugárzók Szövetsége (EBU) rendezi.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?