Eurovíziós Dalfesztivál – Emmelie de Forest szerint erős verseny volt

Budapest |

<p>&quot;Nagyszerű dolog történt az életemben, köszönöm Dániának, és azoknak, akik bíztak bennem. Erős verseny volt és csodálatos érzés, hogy sikerült&quot; - ezek voltak az első szavai Emmelie de Forestnek, az Eurovíziós Dalfesztivál idei dán győztesének a döntő után tartott sajtótájékoztatón.</p>

A 20 éves énekesnő elmondta, hogy nagyon ideges volt a verseny előtt, most pedig próbál magához térni, a végén, már győztesként a színpadon sem tudta, mit mondjon. "A dalfesztivál szlogenje, a We Are One számomra azt jelenti, hogy a zene képes összekötni az európai embereket".

Emmelie de Forest köszönetet mondott Svédországban élő családjának is (édesapja svéd). Hozzátette: a svéd kötelék szempontjából is különösen boldogító számára, hogy éppen itt tudta megnyerni a versenyt.          "Hogy mit üzenek a hozzám hasonló fiataloknak, mi kell a sikerhez? Kellenek jó tanárok, remek zenésztársak, de el kell viselni a kudarcokat is, kitartónak kell lenni" - foglalta össze a dán énekesnő. Arra a felvetésre, hogy ha felkérik, jövőre is indulna-e az Eurovíziós Dalfesztiválon, Emmelie de Forest azt mondta, ezt egyelőre nem tudja megmondani, "ki tudja, mit hoz a jövő".          A dán delegáció vezetője arra a kérdésre, képes lesz-e Dánia megrendezni a rendkívül költséges versenyt jövőre, úgy fogalmazott, a témára két-három hónap múlva fog tudni biztosan igennel válaszolni. Jon Ola Sand, az Eurovízió igazgatója ezzel kapcsolatban arról beszélt, hogy Svédország nagyszerű házigazda volt, és reményei szerint az lesz jövő májusban Dánia is.          "Júniusban ülünk le beszélgetni a jövő évi versenyről a dánokkal az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) genfi székhelyén" - közölte Jon Ola Sand.          Emmelie de Forest szombaton késő este 281 ponttal nyerte meg az idei Eurovíziós Dalfesztivált, 47 ponttal megelőzve az azeri Farid Mammadovot, 67-tel pedig az ukrán Zlata Ohnevicset. A Magyarországot képviselő ByeAlex 84 ponttal az előkelő 10. helyen végzett. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?