Eurovíziós Dalfesztivál - Az osztrákok kizárták a !DelaDap számát

Bécs |

<p>Kizárták az Eurovíziós Dalfesztivál osztrák versenyéből a Magyarországon is népszerű !DelaDap nevű formáció Crazy Swing című számát.</p>

A hagyományos roma muzsikát elektronikus tánczenével elegyítő csapat dalát azért zárta ki a versengésből az osztrák zsűri, mert a felvétel egy részlete 2011. szeptember 1. előtt nyilvánosságra került, ez pedig ellentétes a szabályokkal. Hasonló okból zárta ki a magyar zsűri korábban a Bebe and The Change formációt.
A !DelaDap kizárásáról Georg Spatt, az osztrák zsűri szóvivője elmondta: még pénteken jutott tudomásukra, hogy a Crazy Swing című versenydal szeptember elseje előtt nyilvánosságra kerülhetett. "A hétvégén ellenőriztük a dolgot, természetesen a zenekart is megkérdeztük. Az eredmény számukra ugyan keserű, de a dal kizárását nem tudtuk elkerülni" - fogalmazott.
Mint kiderült, a Crazy Swing egyik változatát Stani Vana, a !DelaDap frontembere és Melinda Stoika, az együttes magyar származású énekesnője egy szűk körű odesszai fellépésen bemutatta tavaly augusztus 19-én, alig két héttel az eurovíziós határidő előtt. Az ukrajnai fellépésről az egyik videomegosztó portálra került fel néhány kockányi nem hivatalos felvétel, amely végül a szám kizárásához vezetett.
Az osztrák szervezőknek Georg Spatt közlése szerint három lehetősége maradt: az indulók számát kilencre csökkentik, egy új indulóval feltöltik a tízes keretet vagy a !DelaDaptól egy új dalt kérnek.
A !DelaDap honlapján (www.deladap.com) közli rajongóival a döntést. Mint írják, a Crazy Swing kizárását eredményező "tiltott videofelvétel" egy odesszai diszkóban készült. "A Crazy Swinget egy dj szetthez próbáltuk a zenekar nélkül egy diszkóban. Amikor úgy határoztunk, hogy Ausztriában ezzel nevezünk, már nem is gondoltunk erre" - olvasható a honlapon. A kizárás azért is kedvezőtlen a zenekarnak, mert nagyon sok munkát fektettek a dalba, ugyanakkor - mint írják - tiszteletben tartják a versenyszabályokat és elfogadják a döntést.
Stani Vana mindenkitől bocsánatot kért, aki emiatt csalódott. Amennyiben az ORF, az osztrák közszolgálati televízió lehetővé teszi, a !DelaDap egy másik dallal induljon, a csapat szívesen részt vesz az Eurovíziós Dalfesztivál osztrák válogatóján.
A !DelaDap zenekar Magyarországon is népszerű, számos fesztiválon és koncerten lépett fel hazánkban az utóbbi években a többnemzetiségű formáció. Legutóbb múlt csütörtökön az A38-on mutatta be az elektronikus nu-roma zenekar legújabb, I Know What You Want című lemezét.
Az Eurovíziós Dalfesztivált május 22. és 26. között rendezik Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban 43 ország részvételével. A magyar résztvevő dal, amelyet háromfordulós showműsor keretében választanak ki, a május 22-i első elődöntőben hangzik el Bakuban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?