Ételnevek írásmódja II.

MISAD KATALIN

Egyik korábbi számunkban az ételnevek írásának általános szabályairól szóltunk, a témát azonban korántsem tudtuk kimeríteni. Mivel a szóban forgó névtípust érintő konkrét kérdésekre próbálunk meg válaszolni, folytatódjék ezek sora.

Egy étterem-tulajdonos afelől érdeklődött, honnan tudjuk, mikor kell kötőjelet alkalmazni az ételnevek írásában, s hogy ugyanazt a típusú ételnevet miért írjuk egyszer egybe, máskor meg kötőjellel. Az egybe- és különírás egyébként sem egyszerű kérdéskörét még bonyolultabbá teszi a szótagszámlálás szabálya. Ennek lényege az, hogy a szóalkotás révén gyakran keletkeznek meglehetősen hosszú összetételek, amelyeket a könnyebb érthetőség érdekében – bizonyos esetekben – célszerű kötőjellel tagolni. A kéttagú, tehát két egyszerű szóból álló összetételeket ilyenkor a szótagszámtól függetlenül egybe kell írni, pl.: burgonyafőzelék, paradicsomleves. A három vagy több tagból álló összetételek írásakor azonban már érvényesíteni kell a szótagszámlálási szabályt, mely szerint hat szótagig minden többszörös összetételt egybeírunk (pl.: zöldborsófőzelék, köménymagleves); a hat szótagnál hosszabb többszörös összetételeket azonban a fő összetételi határon kötőjellel tagoljuk (pl.: kelkáposzta-főzelék, csirkeaprólék-leves). Ráadásul az ételnevek írásában is érvényesülhet a külön- és egybeírás kapcsán emlegetett egyik-másik mozgószabály; ezek a szókapcsolatok és összetételi tagok mozgását jelölik különböző módon. Ha például egy különírt szókapcsolat egészéhez új tag kapcsolódik, az így létrejött alakulatban az eredeti szerkezetet egybeírjuk, az új elemet pedig kötőjellel rendeljük hozzá, pl.: vörös káposzta + saláta → vöröskáposzta-saláta, kínai szilva + befőtt → kínaiszilva-befőtt.

Egy másik telefonáló arra volt kíváncsi, miért írjuk egyszer külön, másszor egybe a sörös korsó/söröskorsó megnevezést. A helyesírás kérdéseivel foglalkozó szakemberek gyakran hangoztatják, hogy a magyar helyesírás egyik jellemzője az értelemtükröztetés. Ez többek között azt jelenti, hogy a szóalakok, szókapcsolatok leírásakor figyelembe vesszük az egyes alkotóelemeket, s elemezzük ezek szerepét, jelentését, nyelvtani alakját. A különírt sörös korsó minőségjelzős szerkezettel sört tartalmazó vagy azzal szennyezett korsóra utalunk, míg az egybeírt söröskorsóval a sör felszolgálására és fogyasztására használatos korsót jelöljük. Hasonló elvek alapján magyarázhatjuk a vajas kifli/vajaskifli írásmódját: a vajas kifli vajjal megkent kifli, a vajaskifli pedig vajas alaptésztából sütött, kifli alakú sütemény.

A következő kérdés a tulajdonnevet tartalmazó ételnevek helyesírására vonatkozott. A fő gondot ilyenkor az okozza, hogy is építsék be az étlap készítői a nagy kezdőbetűs tagot a közszókból álló ételnevekbe. A tulajdonnevek írásának egyik alapszabálya szerint amennyiben a tulajdonnévi elem jelöletlen szókapcsolatot alkot egy köznévvel, kötőjellel kapcsoljuk őket egymáshoz, pl.: Eszterházy-rostélyos, Újházi-tyúkleves, Wellington-bélszín. Ezzel szemben kötőjel nélkül írjuk az ételnevet alkotó elemeket, ha a tulajdonnév egy közszó, illetve a módra ragos főnév közé ékelődik be, tehát: sertésborda Du Barry módra, bélszín Wellington módra. Előfordul azonban, hogy a módra elem nem tulajdonnévhez, hanem köznévhez kapcsolódik. Ilyenkor szintén kötőjel nélkül kapcsoljuk egymáshoz az ételnevet alkotó elemeket, pl.: csülök pékné módra, sertésszelet jóasszony módra, pörkölt pásztor módra.

Az ételnevek írásával kapcsolatban a Magyar helyesírási szótár (Akadémiai Kiadó 1999), illetve a Helyesírás (Osiris Kiadó 2004) c. kiadványok jelenthetnek segítséget az érdeklődőknek.