Esélyes a Mindenki a rövidfilmes Oscarra

Deák Kristóf, aki felváltva él és dolgozik Londonban és Budapesten, korábban a televíziós Hacktion című sorozatot rendezte. Mindenki című opusával több fesztiválon nyert már: Tokióban, Chicagóban, Berlinben, Torontóban, Lille-ben. Története egy kislányról szól, aki új iskolájában csak azzal a feltétellel kerülhet be az énekkarba, ha egyetlen hangot sem ad ki a torkán. Magyarul: ha csak tátogni fog. Karvezető tanárnője ugyanis csak ennyit engedélyez neki, ami ellen a kislány, épp a kórusban szerzett friss barátnőjével együtt fellázad. Hol a hiba? A rossz iskolai modellben vagy a karvezető tanárnőben, aki úgy gondolja, a hamisan éneklő gyerekek visszavetnék a kórust egy fontos versenyben. Emberségből és szolidaritásból kap leckét a szigorú, elveihez mindvégig ragaszkodó pedagógus, akit Szamosi Zsófia formál meg finom színészi eszközökkel.

„A rövidfilm mindig olyan mostohagyerek – állapítja meg a színésznő. – Nincs fórum, ahol vetítenék. Kevés a pénz rá, szinte ingyen készül el. De erre még castingoltak is. Deák Kristófot szegről-végről ismertem, a forgatókönyv nagyon tetszett, sokrétűnek találtam. Olyan történet, amely önmagán túl is többféle jelentést hordoz. Nem csak egy iskolai helyzetről tudósít, meg pedagógusokról, közösségről és társadalomról. Annál sokkal több van benne. A forgatáson nem igazán lehet érezni, mi lesz a végeredmény. Az ember végzi a dolgát, és várja a hatást. Aztán jött a stábvetítés. Rengeteg gyerek, a komplett kórus, apukák, anyukák, kistestvérek, mindenki ott volt. Hihetetlen nagy tömeg összegyűlt. Én is elvittem néhány barátomat. A vetítés végén iszonyatosan örültem. Nagyon ritka, amikor egy film mindent valóra vált, amit a forgatókönyv ígér. Itt minden megvalósult. Nem kellett kompromisszumot kötni. Nem volt olyan, hogy ez a rész nem igazán sikerült, vagy hogy azt kivágták, de kár! A barátaim, akik nem szakmabeliek, csupán moziba járók, egy órán át vitatkoztak a végén. Nem egyértelmű ugyanis a Mindenki története. Gondolatokat indít el.”

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"265784","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]

A kórusvezető tanárnő jelleme sem egyértelmű. Szamosi Zsófia szerint egyenesen megosztó. „Vannak, akik azt mondják, borzasztóan gonosz. Mások úgy vélik: igaza van. Adott egy helyzet, amelyben jónak kell lenni, s ha valaki nem az, ne húzza vissza azokat, akik jobbak. Integráció kontra szegregáció az iskolarendszerben. Erről is beszél a film. Mi a jobb? – teszi fel a kérdést. Ha a tehetségesek közé berakják a kevésbé tehetségeseket, és a jók felhozzák a kevésbé jókat, vagy elit osztályokat hozzunk létre, a gyengébbek pedig gyengékkel legyenek együtt. Ez komoly alapprobléma. Álljunk ki tehát egymásért, szeressük a gyengébbet, a nem annyira tehetségeset, az elesettet, vagy mondjuk azt, hogy mi most nyerni akarunk, ezért a kevésbé tehetségesek ne álljanak nagyon elöl. A filmbeli karvezető nem küldi el a kislányt, csak közli vele, hogy egyelőre nem elég jó, fejlődnie kell. Most csak tátogjon. És megkéri őt, hogy ne beszéljen erről senkinek.” Később megtudjuk: többen is tátognak a kórusban, de ezt egymásról nem is sejtik a gyerekek, hiszen a tanárnő figyelmeztette őket, hogy nem árulhatják el senkinek. Az új kislány azonban felfedi a titkot a barátnője előtt, aki szépen énekel. És kirobban egy roppant kellemetlen ügy. Fellázad a karénekórán a jól éneklő kislány, hogy a barátnője is énekelhessen. A tanárnő pedig mindent megtesz, hogy elnyomja ezt a miniforradalmat.

„Könnyű megtalálni ennek a gondolkodásmódnak az igazát – mondja Szamosi Zsófia. – Mit mondhat a tanárnő? Az egyik kislánynak azt, hogy te szerencsés vagy, szép hangod van, de azt akarod, hogy ne utazzunk el egy komoly külföldi versenyre, mert nem lehetünk a legjobbak? Vagy, hogy lépjen ki a kórusból, aki nem tud énekelni? A film végkifejlete közös összefogás a tanárnő ellen, aki megszégyenül a helyzet miatt, de ez mégis csak idealizált befejezés. Én kórista voltam gyerekkoromban, de soha nem kértek arra, hogy tátogjak. Nem is feltételeztem soha, hogy van ilyen. A film valós történet alapján készült. A rendezőnek egy ismerőse mesélt erről, csak a valóságban nem volt ilyen heroikus összefogás a gyerekek részéről, hanem botrány lett a suliban, felbomlott a kórus. Komoly üzenete van a filmnek. Hogy együtt el lehet érni valamit. Hogy fel lehet lázadni egy elnyomó hatalom, egy érdekorientált szemléletrendszer ellen. Hogy igenis könnyebb szót emelni, ha összefogunk, és nem külön-külön lázadozunk.”

Svájci, dán, francia és spanyol rövidfilmmel versenyez a magyar alkotás. Természetesek a dialógusai, jók a gyerekek, a két kislány, de legelsősorban Szamosi Zsófia, aki éveken át a rövidfilmes rendezők kedvence volt. A magyar filmkritikusok díját azonban a közelmúltban már nemcsak a Mindenkiben, hanem A martfűi rémben nyújtott kiváló alakításáért is kapta. Az Oscar-gálán, Deák Kristóf mellett, ő is ott lesz. A Saul fia tavalyi győzelme után óriási sikert jelentene Magyarországnak, ha nem üres kézzel térnének haza. De már az eddigi elismerés is megér egy misét.