Eredményeik igazolják őket

Nyílt napot tartanak a pozsonyi Gorazdova utcai Eva Jaczová Balettintézetben január 12-én. Az alapiskolák alsó tagozatosai számára kínálnak továbbtanulási lehetőséget, melynek során tánc-, illetve balettművészi képesítést szerezhetnek. A gyerekeket és szüleiket reggel 9 órától várják az iskolában, ahol megismerkedhetnek az ott folyó oktatással és képzéssel, megtekinthetik a tantermeket és a próbatermeket.

Klára Škodová balerinajelöltekkelSomogyi Tibor felvételeAz Eva Jaczováról elnevezett pozsonyi balettintézet több mint ötven éve nyitotta meg kapuit, kezdetben a Konzervatórium tánctagozataként működött, 1979 óta már önálló állami intézményként képez professzionális táncművészeket színházak és művészeti együttesek számára.

A balettintézetnek két fő tagozata van, a klasszikus, valamint a népi táncok tagozata. A diákok a felsőbb évfolyamokban dönthetnek, a tánc mely válfaját választják. Mindkét tagozaton színpadi gyakorlattal rendelkező művésztanárok oktatják a növendékeket, és felelnek azok művészi fejlődéséért. A tanulmányok gerincét képező tantárgyak, mint például a klasszikus, a népi, a modern táncok, a színészi mesterség és a táncgimnasztika ismeretén túl a diákok természetesen általános műveltségre is szert tesznek. Bármilyen hihetetlen, egy balettintézetben is oktatnak kémiát, fizikát. Ez persze nem kell, hogy elriassza az általában humán érdeklődésű művészpalántákat, akik ha befejezik tanulmányaikat, a nyolcadik év végén érettségi bizonyítványt és képesítő oklevelet kapnak.

„A felvételi vizsgát elsősorban az alapiskolák negyedik osztályosai számára hirdetjük meg – mondta Katarína Zacharová igazgató aszszony –, a gyerekek így tízéves korukban kezdik meg táncművészeti tanulmányaikat. Ez az ideális életkor, de ez nem jelent kizárólagosságot. Nem feltétlenül csak negyedikes nebulók jelentkezhetnek, nagyobb gyerekek, ötödik, hatodik osztályosok is felvételizhetnek. Sőt, tehetségük és készségeik révén, noha nem rendelkeznek szakmai tudással, eleve felsőbb évfolyamok diákjaiként kezdhetik meg tanulmányaikat.”

Aki a nyílt nap során kedvet kap, és felvételi kérelmét a balettintézetbe adja be, annak tavasszal egy háromfordulós felvételi vizsga követelményeinek kell eleget tennie. A felvételi vizsga első része a tehetségvizsga, ennek során mérik fel, hogy a jelentkező megfelel-e a legalapvetőbb elvárásnak, azaz tehetséges-e. A felvételi vizsgák második fordulója tulajdonképpen az alkalmassági vizsga, melynek segítségével a gyerekek testi adottságait mérik fel. Fontos követelmény, hogy a gyerekek színpadképesek legyenek. A harmadik forduló tulajdonképpen beszélgetésből áll, a felvételizőknek különböző tesztkérdésekre kell felelniük, ezenkívül bizonyíthatják zenei és ritmusérzéküket, tánckészségüket, mozdulatsorokra vonatkozó emlékezőképességüket. Annak, aki a balettintézetbe jelentkezik, nem kell feltétlenül rendelkeznie mesterségbeli tudással és előképzettséggel. Ami fontos, az a kellemes megjelenés, az előnyös külső és a tánchoz nélkülözhetetlen fizikai adottságok. A szakmai tudást az intézményben sajátítják el a növendékek, a felvételi vizsgákon csak a tehetségről kell számot adniuk. Van tehát esélyük azoknak is, akik korábban nem tanultak balettet. Elegendő, ha a jelentkező szereti a táncot, és tehetséget érez magában, vagy esetleg mások fedezték fel benne.

„Sok szülő sajnos nem is tud az iskolánkról – panaszolta Klára Škodová tanár –, ezért a felvételi vizsgákat megelőző időszakban ellátogatunk számos alapiskolába, a fővárosban és vidéken egyaránt, így próbáljuk felhívni a gyerekek és a szülők figyelmét a balettintézetünkre. Az iskolák pályaválasztási tanácsadói sajnos nem eléggé tájékozottak, épp ezért nagyon sok tehetséges gyerek elkallódik, mert képzés nélkül marad. ĺgy van ez a magyarok lakta régióban is, ezért fontosnak tartjuk, hogy az országnak ezen a területén is tudjanak rólunk. Szerencsére vannak magyar diákjaink is, és szeretnénk, ha a jövő tanévben is lennének.”

A pozsonyi balettintézetről, az ott folyó oktatás minőségéről általában keveset tudnak az emberek, pedig az iskola diákjai nagyon jó eredményeket érnek el a különféle megmérettetéseken. Éremmel távoztak egyebek közt a brünni, a bécsi, a st. pölteni és a győri nemzetközi balettversenyekről. „Tavalyelőtt a brünni balettversenyen az első három helyezés mindegyikét a mi diákjaink szerezték meg, magunk mögé utasítottuk a nagy múltra visszatekintő prágai és brünni konzervatóriumokat” – meséli Klára Škodová. „Épp most zajlik öt növendékünk, négy fiú és egy lány felkészítése, akik márciusban az V. Nurejev Balettversenyen vesznek részt” – teszi hozzá Vojtek Miklós tanár. Egyébiránt az ifjú balettművészeknek nem csak a versenyek alkalmával nyílik bemutatkozási lehetőségük. A tanulmányaik ideje alatt is fellépnek különféle színpadi produkciókban, így már az iskolai évek során hozzászokhatnak a fellépésekhez, és színpadi gyakorlatot szerezhetnek. „Másodikosaink például a Nemzeti színpadán szerepelnek a Diótörőben – meséli az igazgató asszony. – Sőt, növendékeink külföldi színpadokon is szerepelhettek már, felléptek Svájcban, Ausztriában, Spanyolországban, Franciaországban, egy alkalommal az Egyesült Államokban is megfordultak.”

Az intézet számos hajdani növendéke mondhat magáénak jelentős karriert, többek közt Varga József, aki a tanulmányai után Monte Carlóban volt egy ideig ösztöndíjas, jelenleg pedig Svájcban, egy ismert zürichi koreográfus együttesében táncol. Az iskola egy másik volt diákja, a bősi Eva Hotová Markó Iván együttesének volt a tagja.

A tapasztalatok azt mutatják, eredményes oktatás és művészképzés folyik az Eva Jaczová Balettintézetben. Hogy ez továbbra is így maradjon, mindenekelőtt tehetséges gyerekekre van szükség. Ezért is tartanak az iskolában ezen a hét végén nyílt napot, abban bízva, hogy az érdeklődő látogatók köréből újabb tehetséges táncosok kerülnek ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?