Előkészített reformok

Pozsony. Az oktatásügyi minisztérium a 2001-es évben megteremtette az oktatásügy közeljövőben megvalósuló reformjának feltételeit – mondta el Milan Ftáčnik, a tárca vezetője az idei évet a szakágazat szempontjából értékelő beszédében.

Pozsony. Az oktatásügyi minisztérium a 2001-es évben megteremtette az oktatásügy közeljövőben megvalósuló reformjának feltételeit – mondta el Milan Ftáčnik, a tárca vezetője az idei évet a szakágazat szempontjából értékelő beszédében. Az oktatási miniszter 2001 pozitív eredményének tartja a közszolgálati, a hatáskörökről és az oktatás finanszírozásáról szóló törvény elfogadását, valamint hogy a parlament második olvasatba utalta, tehát tovább tárgyalja a kormány a tudományos és műszaki fejlesztésről, a Szlovák Tudományos Akadémiáról, továbbá a felsőoktatásról szóló törvénytervezetét. Ftáčnik utalt rá, a mai kormányülésen vélhetőleg elfogadják a szlovákiai oktatás és művelődés hosszabb távú fejlesztésére irányuló nemzeti programot, a Milenium oktatáspolitikai tervezetet, melynek legfontosabb pillérei a kreativitás, a kommunikációkészség és az informatika alapjainak elsajátítása. Milan Ftáčnik a negatívumok között említette, hogy az alap- és középiskolák zöme kénytelen felhalmozott adósságának egy részét átvinni a jövő évre. Nem tartható meg a kormányfő korábban tett ígérete sem, mely az állami területeken, egyebek mellett az oktatásügyben kifizetett reálbérek megőrzésére vonatkozott. (ervé)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?