Előadások a közoktatás szerkezetváltásairól

Dunaszerdahely. A járási székhelyen immár 11. alkalommal rendezték meg a hét végén a Katedra Napokat. A találkozó színhelye a Szabó Gyula utcai szakmunkásképző volt.

Dunaszerdahely. A járási székhelyen immár 11. alkalommal rendezték meg a hét végén a Katedra Napokat. A találkozó színhelye a Szabó Gyula utcai szakmunkásképző volt. A pedagógusok, oktatásügyi szakemberek és közigazgatási tisztségviselők részvételével zajló, a Katedra Alapítvány által szervezett szakmai rendezvény előadásai idén alapvetően a közoktatásban végbement szerkezetváltásokkal foglalkoztak.

A résztvevőket Hodossy Gyula, a Katedra Alapítvány igazgatója köszöntötte. A. Szabó László ülésvezető bevezető szavai után elsőként Albert Sándor, a Szlovákiai Magyar Oktatási Fórum (SZMOF) szakmai bizottsága elnökének előadása hangzott el. Véleménye szerint a közoktatás irányát mindenekelőtt a társadalmi fejlődéshez kell igazítani. Mondandójában kiemelte a megvalósítandó magyar egyetem jövőbeli szerepét a hazai pedagógusképzésben. Mészáros András tanszékvezető tanár egyebek közt beszámolt a SZMOF szeptemberben tartott Helyzetkép a közoktatásról elnevezésű konferenciáján elhangzottakról. Meggyőződése, hogy a jövőben át kell értékelni az anyanyelvnek az oktatásban betöltött szerepét. Pék László, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének az elnöke a közoktatással összefüggő koncepcionális elképzeléseit vázolta fel. Előadásában egyebek közt az oktatásügy állami finanszírozásának mielőbbi racionalizációját sürgette.

Csáky Pál miniszterelnök-helyettes levelét A. Szabó László, a Katedra Társaság elnöke olvasta fel. A kormány alelnöke mindenekelőtt a pedagógusok áldozatkészségét emelte ki. Szigeti László oktatásügyi államtitkár arra a szomorú tényre figyelmeztette a hallgatóságot, hogy a megfelelő anyagi eszközök hiánya a jövőben nagyban gátolhatja az oktatásügy reformját. Ugyanakkor elmondta, a politikai helyzet a rendszerváltás óta Szlovákiában még sosem volt ennyire kedvező, mint jelenleg. A. Szabó László elmondta: a területfejlesztés és az oktatástervezés közt a jövőben szorosabb kapcsolatnak kell kiépülnie, továbbá kiemelte, a pénzhiány sohasem csökkentheti a szakmai felelősséget. László Béla, a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem tanszékvezető tanára a felvidéki magyar közösség műveltségi szintjének alakulásáról nyújtott átfogó képet. Csicsay Károly, a párkányi gimnázium tanára a számítástechnika oktatásban betöltött szerepét taglalta.

Az előadásokat követően ünnepélyes keretek közt átadták a Katedra Díjakat. Az idei életműdíjas Janda Iván pedagógus, karnagy lett, díjat vehetett át Csicsay Alajos a Katedra Társaságban kifejtett sokéves tevékenységéért, Vajda Barnabás a Katedra folyóiratnál végzett munkájáért. Bogár Andrea és Pénzes István a folyóirat tehetséges szerzőiként emléklapot kaptak. Hodossy Gyula, a Katedra Alapítvány igazgatója zárszavában megköszönte a pedagógusok részvételét, a tervezett magyar egyetemmel kapcsolatban pedig az egységes szakmai vélemény kialakítását sürgette. (ervé)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?