<p>Elhunyt 92 éves korában Wroclawban csütörtökön Tadeusz Rózewicz, az egyik legtöbbre értékelt, legmegbecsültebb kortárs lengyel költő, drámaíró, novellista, esszé- és filmforgatókönyvíró - közölte pénteken a wroclawi városháza szóvivője.</p>
Elhunyt Tadeusz Rózewicz, az egyik legnagyobb lengyel kortárs költő, drámaíró
Varsó |
Az 1921-ben született író a második világháború alatt a lengyel földalatti Honi Hadseregben fegyverrel a kézben harcolt a megszálló németek ellen, testvérét a Gestapo végezte ki. Első verseit még a háború alatt publikálta. 1945 után művészettörténetet tanult Krakkóban. 1947-ben jelent meg Nyugtalanság című verseskötete, amely nagy sikert aratott, ismertté tette nevét. 1968 óta Wroclawban élt. A háború rettenetes tapasztalatai nyomán alakította ki művészi hitvallását, amely szerint többé nem lehet olyan verseket írni, mint korábban. Pátosz nélküli, tárgyszerű, nagyon konkrét szövegeket alkotott. Műveit számos nyelvre, köztük magyarra is lefordították, és többször emlegették a Nobel-díjra esélyes jelöltek között. Munkásságában kiemelkednek drámái, amelyekben Becketthez és Ionescóhoz hasonlóan új kifejezési utakat keresett, egyes kritikusok az abszurd dráma előfutárának tekintik. Magányos művész volt, távol tartotta magát a hivatalos irodalmi élettől, ritkán szólalt meg közügyekben, még a 90. születésnapja tiszteletére tartott 2011-es Rózewicz-emlékév rendezvényein sem vett részt.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.