<p>Hetvenhárom éves korában elhunyt Sudlik Mária operaénekesnő, a Magyar Állami Operaház örökös tagja.</p>
Elhunyt Sudlik Mária, a Magyar Állami Operaház örökös tagja
Budapest |
A művészt hosszan tartó súlyos betegség után szombat hajnalban érte a halál - tájékoztatta a Magyar Állami Operaház az MTI-t. Sudlik Mária 1942. május 25-én született Budapesten. Énektanulmányait a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában, majd a Zeneakadémián végezte, ahol Sipos Jenő növendékeként diplomázott. 1967-ben Monteverdi Poppea megkoronázása című művének címszerepében debütált a Magyar Állami Operaházban. Bemutatkozását követően hosszú évekig az intézmény vezető énekesnője volt, szoprán főszerepek egész sorát formálta meg hitelesen, magas művészi színvonalon. Verdi hősnőinek - Aida, Erzsébet (Don Carlos), Desdemona, Leonora (A trubadúr, A végzet hatalma) - megformálásával jelentős színpadi sikereket aratott, de emlékezetes alakításai között volt a Tosca címszerepe és a Figaro Grófnéja is. Szakmai pályafutását 1974-ben Liszt Ferenc-díjjal, 1984-ben Székely Mihály-plakettel és érdemes művész címmel ismerték el. Sudlik Máriát a Magyar Állami Operaház saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 03.05.
Dagad a büfébotrány
2023. 04.28.
Sztárunk: Szakály György
2022. 08.09.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.