Elhunyt Štefan Nosáľ

<p>Szombat este hatalmas veszteség érte a szlovák néptáncot. Elhunyt Štefan Nosáľ, a Lúčnica együttes legendás vezetője, koreográfusa, a hazai népi kultúra egyik legnagyobb tudású, legismertebb és legelismertebb szakembere, a folklór lelkes propagálója.&nbsp;</p>

Ő volt a szlovákok „Novák tatája”, akinek 90. születésnapját kis túlzással egy ország ünnepelte idén januárban. A Lúčnica különleges programmal kedveskedett neki a Szlovák Nemzeti Színházban. Štefan Nosáľ a Detvához és Kriváňhoz közeli Hriňová községben született, azon a vidéken, amely már akkoriban is a szlovák folklór egyik gócpontja volt. Hamar megfertőzte őt a néptánc világa, huszon-egynéhány évesen már rendezvényeket szervezett, táncolt és rendezett, 1951-től a négy évvel korábban alakult Lúčnica művészeti vezetője volt. Pozsonyban előbb építészmérnöki diplomát szerzett a műszaki egyetemen, de tanulmányai alatt rájött, hogy a néptánc sokkal jobban érdekli. 1953–57-ben elvégezte a pozsonyi VŠMU tánckoreográfia szakát. Ő volt az első diplomás ember Hriňován. A tanulást és kutatást tovább folytatta, 1974-ben docensi, 1982-ben professzori címet szerzett. Minden tájegység táncai a kisujjában voltak, száznál is több koreográfiát készített a Lúčnica számára. Az együttessel bejárta a világot, öt kontinens több mint hatvan országában megfordult. Emellett a Szlovák Nemzeti Színházban is dolgozott, és a filmrendezők is gyakran kérték a segítségét, ha autentikus táncjelenetre volt szükségük. 1968-ban érdemes művész, húsz évvel később a nemzet művésze lett. Megkapta a Ľudovít Štúr-érdemrendet, a Pribina-keresztet és számos egyéb elismerést. Világviszonylatban is ritkaságnak számít, hogy valaki csaknem 70 éven át folyamatosan részt vegyen egy táncegyüttes vezetésében. Štefan Nosáľ temetéséről később intézkednek. (juk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?