Elhunyt Kubička Kucsera Klára

dd

Életének 86. évében elhunyt Kubička Kucsera Klára művészettörténész, építészettörténész, műkritikus, kurátor és muzeológus, a szakma legismertebb hazai magyar képviselője. 

Léván született, a pozsonyi Comenius Egyetemen és a prágai Károly Egyetemen végezte tanulmányait. Pályafutása során több mint 70 építészeti és képzőművészeti kiállítás anyagát állította össze, sokat foglalkozott hazai magyar művészek munkáival.

Mint mondta, négy arca volt – az építészet, a műemlékvédelem, a kortárs művészet, valamint a pedagógiai és a galériákkal folytatott tevékenység. Amikor 1960-tól fokozatosan pályára léptek a szlovákiai magyar művészek, akik elsősorban a pozsonyi főiskoláról kerültek ki, és akikhez barátság fűzte, velük is foglalkozni kezdett. 1989-ben társaival megalapította a Csehszlovákiai Magyar Képzőművészek Társaságát. Szakmai munkájával és kapcsolataival folyamatosan a közösségépítést szolgálta. Eközben mindig odafigyelt a politika eseményekre. „Mélyen átéltem ’56-ot, ’68-at és ’89-et, de nem álltam be soha egyetlen pártba sem. A művészetek, a kultúra híve, embere és százszázalékos elkötelezettje vagyok. A kultúra nem követheti föl és le a politika szinuszgörbéjét. Nem szorulhat a politika béklyójába, a maga útján kell haladnia. 1989 nagyszerűsége, hogy kirepültünk a kalitkából. Bár tapasztalom, sokszor még ma is különböző, szakmai vagy országhatárokkal szabott kalitkákban élünk. Mérlegeljen mindenki, nem él-e kalitkában! És ha él, és úgy érzi, jó lenne belőle kikerülni, tegye meg, mert nem jó benne! – fogalmazott Kubička Kucsera Klára.

Nyolcvanon túl sem tétlenkedett: lakóhelyén, Besztercebányán, a Hudec László Építész Központban létre hozta a híres építész életművét bemutató állandó kiállítást.

Kutatói, szakírói és kiállításkurátori, valamint szervezői tevékenységét több díjjal ismerték el, utoljára 2020-ban a köztársasági elnök a Pribina-kereszt második fokozatával tüntette ki Szlovákia kulturális fejlődéséhez való kiemelkedő hozzájárulásáért.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?