Elhunyt Korognai Károly

Korognai Károly 1987-ben végzett a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskola színész szakán, előtte a Nemzeti Színház stúdiósa volt. 1987 és 1991 között a Vígszínház társulatának a tagja, majd 1991 és 1999 között szabadfoglalkozású művész volt, 1999 és 2003 között pedig a Szegedi Nemzeti Színház és a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatója. A Veszprémi Petőfi Színház főrendezői székéből érkezett Kassára, ahonnét Miskolcra csábították. A Miskolci Nemzeti Színház rendezőjeként 2012-ig dolgozott, az utóbbi években pedig a Zsombói Szabadtéri Színpad programjain dolgozott. Ott épp egy ősbemutatót állított színpadra, a Lúdas Matyit írta át musical-formába, megrendezni azonban már nem volt ideje.

A Thália Színház történetében fontos öt év volt a 2007-től 2011-ig tartó időszak. Korognai jól ismerte a vidéki, kis létszámú társulatok működtetésnek nehézségeit és a közönség ízlését, amelyet nemcsak kiszolgálni, hanem fejleszteni is igyekezett. Ehhez az „oktató-nevelő” tevékenységhez olyan népszerű, könnyen érthető, jól megírt darabokat választott, amelyekben a kassai társulat tagjai maradéktalanul megmutathatták képességeiket. Fokozottan figyelt arra, hogy a színészek alkatához, karakteréhez, habitusához keressen szerepeket. Így talált egymásra Cyrano de Bergerac és Bocsárszky Attila vagy Dudás Péter és Félix, Neil Simon Furcsa párjának egyik tagja. Élete nagy vágya volt megrendezni Brecht Koldusoperáját – Kassán erre is lehetősége nyílt. Az ismert darabot 21. századi környezetbe helyezte, korunk olyan égető problémái jelentek meg benne, mint a világválság és az abból való kilábalás nehézségei.

Molnár Ferenc Az ördög című sikerdarabjában Korognai Károly maga játszotta a főszerepet, de a választás célja itt is elsősorban színészpedagógiai volt. Új eszközrendszert, elegáns játékmódot szeretett volna megismertetni a társulat tagjaival, akik közül akkortájt sokan „beleragadtak” egy-egy szereptípusba, játékstílusba. A pusztán párbeszédekre alapozott játék, amikor a minél kevesebb mozgás tudatos rendezői koncepció, próbára tette a máshoz szokott közönséget is, az előadás mégis siker lett, sokáig volt repertoáron. Csáth Géza drámája, a Janika szintén bátor választásnak tekinthető, hiszen a szerző egy szokványos szerelmi háromszöget és egy családi halálesetet kombinált a cselekményben, és másképp építette fel az eseményeket, mint ahogy ilyen témánál megszokhattuk. És a közönség vastapsa igazolta, hogy a Tháliában igenis szükség van mély, komoly mondanivalójú drámákra is.

Korognai Károly színészként (is) új színt hozott a társulatba, jelenléte egyszerre volt üdítő és elgondolkodtató, lezser és súlyos. Rég hallhattunk olyan természetes hanghordozást, olyan teatralitás nélküli, ösztönös reakciókat a Tháliában, mint amikor ő volt színen.

Oroszlánrésze volt abban is, hogy a kassai színház szorosabbra fűzte kapcsolatát a Miskolci Nemzeti Színházzal. Közös pályázatok, vendégjátékok bizonyították, hogy az egymástól alig hatvan kilométernyire működő két teátrum hasznos tud lenni egymás számára. A Magyarország–Szlovákia Határon Átnyúló Együtt-működési Program 2007–2013 keretén belül, az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával megvalósuló intenzív szomszédolásnak köszönhetően a kassai közönség megismerhetett néhány kiváló miskolci művészt, és fordítva.

Egy olyan ízig-vérig színházi ember távozott most a a földi színpadról, akinek még sok mondanivalója lett volna.