Elhunyt Josef Abrhám cseh színész

dddd

Nyolcvankét éves korában elhunyt Josef Abrhám, a legnépszerűbb cseh színészek egyike. Bár rengeteg tévéjátékban és filmben játszott, legtöbben a Kórház a város szélén című legendás sorozat Blažej doktoraként emlékeznek rá. 

A művész felesége, Libuše Šafránkova tavalyi halálát követően visszavonultan élt, az utóbbi időszakban szívpanaszai és egyéb betegségei miatt kerekesszékbe került.

Zlínben született 1939 december 14-én, színészi tanulmányait Pozsonyban kezdte, majd két szemeszter után átjelentkezett a prágai DAMU-ra. Diploma után több színházban is játszott, köztük a prágai Nemzeti színházban. Kamera elő először 1961-ben állt a Plafon (Strop) című filmben, amelyet Věra Chytilová rendezett. Ezt a szerepet számos egyéb sikeres alakítás követte. A Jaroslav Dudek által rendezett Kórház a város szélén című A Kórház a város szélén-t 1978-tól 1981-ig vetítette a Csehszlovák Televízió, és valamennyi szereplő hatalmas népszerűségre tett szert általa. 

Josef Abrhám 2020-ban Thália-díjat kapott, ami életműdíjnak felel meg. Szabad idejében szívesen zongorázott és megszállott fotós volt.  

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?