Elhunyt Jan Němec, a cseh rendező

Prága |

<p>Súlyos betegség után 79 éves korában pénteken Prágában meghalt Jan Němec, a 20. század hatvanas évek csehszlovák filmművészete új hullámának nemzetközileg is elismert rendezője és forgatókönyvírója. &nbsp;</p>

A filmvilág 1964-ben figyelt fel Jan Němecre, amikor bemutatták Az éjszaka gyémántjai című a 2. világháború idején játszódó filmdrámáját. Legjobb és legismertebb alkotása az 1966-ban bemutatott Az ünnepségről és a vendégekről című filmje, amely a korabeli csehszlovák szocialista társadalom egyik legélesebb művészi kritikája. A Film and Filming című angol szakfolyóirat 1969-ben ezért a filmért Němecet a világ legjobb rendezőinek sorába iktatta.   
Jan Němec legnagyobb sikerét azonban az 1968-ban bemutatott Oratórium Prágáért című dokumentumfilmjével aratta, amely Csehszlovákia 1968 augusztus 21-i megszállását örökítette meg. A szovjet vezetésű Varsói Szerződés öt tagállama hadseregei - köztük a magyar - a bevonulása Csehszlovákiába véget vetett a "prágai tavasz" néven ismert reformfolyamatnak.   
"Ez volt a legsikeresebb filmem, az egész világon több mint egymilliárd ember látta" - jelentette ki egy korábbi interjúban Jan Nemec.    
A prágai tavasz eltiprása után Němec már nem filmezhetett, egy ideig a televízióban dolgozott, majd 1974-ben Nyugatra távozott. Előbb Németországban, majd az Egyesült Államokban élt, hazájába az 1989-es rendszerváltás után tért csak vissza.   
A múlt század hatvanas évekbeli csehszlovák új hullámát olyan filmesek képviselik mint az Oscar-díjas Milos Forman és Jirí Menzel, Vera Chytilová, Evald Schorm, Jaromír Jires. Filmjeik többségét a magyar nézők is láthatták, s művészi értékeiket a magyar filmkritika is elismeri.   
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?