Elhunyt George Michael

London |

<p>Elhunyt George Michael. Az énekes-dalszerző világsztárt 53 éves korában, angliai otthonában érte a halál.</p>

Szívelégtelenségben halt meg 53 éves korában George Michael - közölte a TMZ portál, a popsztárhoz közel álló forrásokra hivatkozva. A lap szerint Michael végig aludt, és nem érzett fájdalmat halálakor. 

A halálhírt az előadóművész publicistája jelentette be hétfő hajnalban, és a rendőrség is megerősítette. A rendőrség nem közölte George Michael halálának pontos okát, de azt egyértelművé tette, hogy idegenkezűség gyanúja nem merült fel. 

Publicistájának közleménye szerint az énekes, aki az 1980-as évek elején az Andrew Ridgeley-vel, gyermekkori barátjával alapított Wham! duó tagjaként vált ismertté, majd szólókarrierjével is hatalmas sikert aratott, Oxfordshire megyei otthonában "csendben elaludt".

Egy napon belül a második súlyos veszteség érte az angol pop-rock világát: a hétvégén, 68 évesen elhunyt Rick Parfitt, a Status Quo angol rockzenekar gitárosa és dalszerzője.

George Michaelt Parfitthoz hasonlóan már korábban súlyos egészségi problémák és szenvedélybetegségek gyötörték.

Egy hajszálon múlott

Öt éve, 2011 telén saját szavai szerint is épphogy túlélte hirtelen rátört tüdőgyulladását, amellyel egy bécsi kórházban kezelték csaknem egy hónapig. Hírek szerint az énekes egy ideig válságos állapotban volt. Az apai részről görög-ciprusi származású művész - akinek eredeti neve Georgios Panayiotou volt - ezt maga is megerősítette, miután hazatért Angliába, mondván: a bécsi kezelés alatt voltak időszakok, amikor "egy hajszálon múlott", hogy életben marad-e.

George Michael a Symphonica címmel kezdett, Budapestet is érintő óriás koncertturnéjának 14 előadását volt kénytelen lemondani annak idején a súlyos betegség miatt.

A drog miatt börtönben is ült

Az énekes azonban szenvedélybetegségei okozta botrányaival is számtalanszor az újságok címlapjára került. A popsztár például 2010 nyarának egy hajnalán Range Rover terepjárójával hajtott be az igen jómódú észak-londoni Hampstead kerület egyik fotószaküzletébe. A rendőrök a járó motorú kocsiban találtak rá, zsebében marihuánás cigarettákkal.

Michael azonnal elismerte, hogy marihuánát szívott és nyugtató hatású szereket is bevett, mielőtt a volán mögé ült; ezek nyomait a későbbi rendőrségi laborvizsgálat ki is mutatta vérében. George Michaelt mindezért nyolc hét szabadságvesztésre ítélték - ebből négy hetet ült le -, és öt évre eltiltották a járművezetéstől.

Három évvel korábban száz órányi közmunkára ítélték és két évre bevonták a jogosítványát, miután szintén bódult állapotban húzták ki az út közepén álló Mercedeséből London egyik forgalmas főútvonalán.

HALLGASSA MEG GEORGE MICHAEL LEGJOBB DALAIT!

Három évvel ezelőtt kiesett az őt szállító kocsiból az egyik legforgalmasabb angliai autópályán, és elszenvedett sérülései miatt mentőhelikopterrel kellett kórházba szállítani.

Elton Johnt is sokkolta a hír

George Michaelnek csaknem négy évtizeden átívelő pályafutása alatt több mint 100 millió albuma fogyott. Hét felvétele a brit slágerlisták első helyére került, lemezeiért három Brit Awards- és két Grammy-díjat vehetett át.

Az egyik Grammyt Aretha Franklinnel előadott I Knew You Were Waiting című duettjéért kapta; a saját maga által írt és hangszerelt első szólóalbuma, a Faith húszmillió példányban kelt el, és az év albumaként 1989-ben szintén Grammyvel díjazták.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"260144","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]

Halálhírére a világhírű pályatársak közül Sir Elton John reagált elsőként. Sir Elton az Instagram portálon hétfőn hajnalban közzétett egy fotót, amely őt és George Michaelt ábrázolja, és azt írta: mélységes sokkhatásként érte "a szeretett barát, a legkedvesebb, legnagyvonalúbb lelkű briliáns művész" elvesztése.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?