Budapest. Kilencvenhét éves korában elhunyt József Attila ifjúkori múzsája, Koncsek Lászlóné Gebe Márta; a költő egykori makói szerelme.
József Attila 1920. október 1-jétől 1923 nyaráig tanult a makói gimnáziumban, mondta Valachi Anna irodalomtörténész, a József Attila Társaság alapító tagja.
Elhunyt Gebe Márta
József Attila 1920. október 1-jétől 1923 nyaráig tanult a makói gimnáziumban, mondta Valachi Anna irodalomtörténész, a József Attila Társaság alapító tagja.
Az önképzőkörben verseivel sikereket arató gimnazista 1922 tavaszán szeretett bele a DEMKE internátus igazgatója, Gebe Mihály két lánya közül Mártába, és – a lányok körül buzgón és lezseren legyeskedő diáktársaival ellentétben – magányosan, szomorúan, esengve, versekkel udvarolt neki.
Tizenhetedik születésnapját a lánynak írt költeménnyel ünnepelte: a Távol, zongora mellett című szonettet Vers Mártuskának ajánlással adta át a címzettnek.
József Attila a Márta-verseket – köztük a Tavaszi ének és a Csókkérés tavasszal címűt – egymás után csempészte be Gebéék lakásába, s a papírlapokat, amelyekre a költeményeket írta, Vers Mártuskának felírással látta el.
A szerelmes versek sora nyárig tartott; a lány ideális képét megrajzoló Névnapi dicséret Márta-napra, július 29-re készült.
József Attila akkorra már látta, hogy szerelme reménytelen, ennek ellenére még ősszel is írt „Mártuskának” verseket, amelyek Valachi Anna szerint költői játékok, ujjgyakorlatok voltak.
Mint az irodalomtörténész elmondta, Gebe Márta megelégedett a versekkel, a költő személye, szerelme nem kellett neki; a jómódú, csinos tanárlány szívesebben udvaroltatott magának az internátusi és osztálytárs-vetélytársakkal, a jobb megjelenésű, fesztelenebb, nagyvilági fiúk inkább tetszettek neki.
Valachi Anna szerint József Attila már régóta vágyott a szerelemre, s Márta ilyen szempontból inkább költői-emberi ideálkép volt, semmint valóságos, elérhető, meghódítható lény. A hozzá írt versek sora is úgy hat inkább, mintha bennük a kamasz József Attila egy dialógus mindkét szereplőjének szavait mondaná.
Gebe Márta csak évekkel később tudta meg, hogy József Attila szerelmi csalódásában 1922 júniusában öngyilkosságot kísérelt meg aszpirinnel. A költőt megmentették, időben kimosták a gyomrát.
Koncsek Lászlóné Gebe Márta 1985-ben – a Kritika című folyóiratnak adott interjújában – a József Attila-kutatás akkori feltételezését cáfolva azt mondta, hogy elzárkózása az ifjú költő közeledése elől nem valamiféle lenéző, számító gőgből adódott. Mint az interjúból kiderült, a vidéki tanárcsalád szemérmes légkörében nevelkedett 16 éves lányt zavarba hozták a kezébe csúsztatott szerelmes versek, elsősorban emiatt volt elutasító.
Érettségi vizsgája előtt József Attila elkerült Makóról, s hamarosan már új múzsáknak (Caca, Ria, Luca) címezte szerelmes verseit.
Az első Mártát 1928-ban pedig egy másik, felnőttebb, igazibb múzsa is követte: Vágó Márta.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.