Almási Róbert
Elhunyt Almási Róbert festőművész
Vasárnap elhunyt Almási Róbert festőművész, Dunaszerdahely város díszpolgára.
Almási Róbert festőművész tanulmányait a brünni iparművészeti középiskolában végezte, majd a pozsonyi Képzőművészeti Egyetemen monumentális festészetet tanult. Az egyetem befejezése után visszatért szülőföldjére, Csallóközbe. A helyi táj elkápráztatta őt – képeit élénk színskála jellemzi, a napsütötte sík vidék az egész életművében jelen van. A festőművész másik inspirációforrása a nőhöz fűződő szerelem volt.
Almási Róbert a Nyugat-Szlovákiai Képzőművészek Szövetségének elnökeként kiállítások rendszeres szervezője volt, illetve tagja volt a dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galéria kuratóriumának, valamint az ART Flexum mosonmagyaróvári művészek szövetségének.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.