Eleven erő-e a költészet?

A délután törzsrészében a költészetet költészettel ünnepeltékSomogyi Tibor felvételeJózsef Attila színeváltozó állócsillag: hol elkötelezett baloldali poétaként, hol költészeti-pszichológiai kórtani makettként, hol csodálatos istenes vagy éppen létversek írójaként tartja számon leginkább a köztudat, az a furcsa kategória, amelyben – ilyentájt, a költészet napján minden versíró és -olvasó ember szereti azt hinni – a lírának is van egy csendes, piciny, otthonos és hosszú távra bérelt zuga. Aztán itt van Márai, akire manapság már szintén jut a költészet napjának a fényéből egy-egy sugár, bár elsöprő „feltámadása” inkább csak a prózájában valósult meg. Noha még él az a nemzedék, amely első olvasatban vagy hallomásban ismerhette meg például Halotti beszédét – ahova eljutott, ott szem nem maradt szárazon. Mert ilyen is lehet a költészet, illetve annak kora és hatása.

Eleven erő-e a költészet? –tette fel a kérdést Tőzsér Árpád „barátainak a versben” a Magyar Köztársaság Kulturális Intézetének a költészet napja alkalmából rendezett irodalmi délutánján. A költő meglátása szerint 1964-ben egy kötet még társadalmi esemény lehetett, ma azonban jószerével magánügy: a költészetet egyre temetik, s ebből a szempontból a költészet napja is szinte kegyeleti gesztusként hat. A tétel ellenkezőjét, azt, hogy a költészet él, Pozsonyban, a Kulturális Intézetben, április 11-én két fiatal költő volt hivatott érzékeltetni: a Kolozsvár-Budapest-Bécs tengelyen élő, mozgó, alkotó, a harmincon innen is már hat kötettel (versessel, rövidprózással) rendelkező Orbán János Dénes, valamint a budapesti Varró Dániel, akinek mindeddig egyetlen kötete, az 1999-ben megjelent Bögre azúr az elmúlt évek legnagyobb költészeti szenzációja volt. A poétai kettes fogatot a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem tanársegédje, a fiatal irodalomtörténész és -kritikus, Benyovszky Krisztián egészítette ki, aki a két költő lírájához tartott élvezetes bevezető előadást, nem restellve megjegyezni egyszer-egyszer azt sem: „nekem ez a vers a kedvencem”. A délután törzsrészében azután a költészetet költészettel ünnepeltük. Orbán János Dénes és Varró Dániel olvasott fel Orbán- és Varró-verseket, s egy kicsit elhozták Pozsonyba Adyt, Petőfit, Villont, Shakespeare-t, Csokonait, Berzsenyit, Balassit, Tandorit vagy éppen Térey Jánost is, hiszen mindkettőjük költészetében jelentős szerepet játszik az olykor szó szerint megidézett irodalmi hagyomány beépítése – hol ironikusan, hol parodikusan, hol demitizálva, hol tisztelettel – saját műveikbe.

Aki a versekről itt és most lemaradt, sajnálhatja, hiszen mindig izgalmas felfedezés – beavatási szertartás – meghallgatni, vajon a szerző miféle hangsúlyokkal, intonációkkal ölti akusztikus formába saját sorait. Azokkal, akik úgy tervezik, jövőre (is) méltóképpen ülik meg a költészet napját, megosztom egy ünnepi program tervezetét. Az ötlet nem saját, így hát szerzői jogdíjra nem tartok számot, valamint, ha a javasolt menü megülné a gyomrot, panaszt nem fogadok el. ĺme a recept: végy néhány barátot, akikkel garantáltan bensőséges hangulat teremthető. Vonulj matracokra, mint a hőskorban az amerikai maffia: halmozz fel egy zárt helyiségben kellő mennyiségű ételt, italt (az ünnepre való tekintettel némi kis alkoholtartalom is megengedhető, ugyanakkor kéretik vigyázni, hogy a könnyű borok hatása ne üsse majd a megcélzott szellemi bódultságot), ülő- és fekvőalkalmatosságot, papírzsebkendőt, továbbá bármit, amit a résztvevők szükségesnek tartanak az otthonos hangulat, az igényelt kényelem megteremtéséhez. Ha mindenki és minden együtt van már, ellenőrizd, hogy rendelkezésre áll-e megfelelő számú József Attila-kötet, majd zárd be az ajtót. Ellenőrizd a vekkert: az elkövetkező 24 órában a szobát csak végszükség esetén, egyenként, esetenként nem több mint 3 perc erejéig lehet elhagyni. A program maga igen egyszerű: a jelenlévők váltakozva József Attila-verseket olvasnak fel. (Haladók esetében bármely más, élő vagy holt szerző versnek tűnő alkotásai számításba jöhetnek.) Fontos tudnivaló, hogy a pillanatnyi indiszponáltság, a rövid elszunnyadás nem kizáró ok a játékból, a felolvasás mindaddig tart, amíg akad valaki, aki képes kezébe fogni a könyvet. Továbbá tartsuk szem előtt, hogy a felolvasás nem igényel ájult áhítatot, sőt. Lehet enni, inni, dohányozni, mászkálni, a versek szünetében meg lehet osztani a benyomásokat, a sorok hatására felmerülő privát élethelyzeteket, hiszen a kísérlet lényege a némiképpen steril, mesterségesen kialakított körülmények dacára is az, hogy x személy 24 órányi életével miként fér meg a költemény.